A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. augusztus

-Vile részvétünk, gyászunk s hű emlékezésünk örökzöld koszorúját azok sirja fölé, akik immár nincsenek, akik ama nemes harcot megharcolván s pályájukat híven megfutván, ott állanak már az örök Bíró orcája előtt, hogy elvegyék kezéből az örök élet hervadatlan koronáját. Egész egyetemes egyházunkat érintő súlyos gyászeset volt az, amely — Isten kifürkészhetetlen akaratából — váratlanul, megrendítő tragikus körülmények közt elragadta sorainkból, — el az élről, — jól megérdemelt pihenése, nyugalma öléből egyházunk bölcs Nesztorát, pátriárkáját, volt világi vezérünket: Dókus Ernő ur Onagyméltóságát, f. évi február hó 17-én. Nemrég ünnepelte őt egyetemes egyházunk, a világi vezéri székből való távozása alkalmából, — akkor is fájó, bús érzések közt, hogy bölcs szavát, irányítását nélkülöznie kell, nemrég kívántunk néki, az Ur szőllőskertje megfáradt munkásának békés, boldog pihenést, — s im most, amikor még simeoni szemekkel ugy szerette volna nézegetni az alkonypirban égő szőlőhegy plántált, gyümölcseit, amelyeknek érlelésén maga is annyit fáradt, — itt kellett hagynia e földet, szeretett egyházát, amelynek érdekében s felvirágoztatásán oly sokat buzgólkodott. Hisszük, hogy a nagy plántáló és öntöző elvette már a dicsőség hazájában a maga jutalmát a maga munkája szerint! Hisszük, hogy a jó szolga, a hű sáfár, akit az ő Ura mindenkor tiszte szerint való munkában talált: boldog immár, mert meghallotta az 0 Ura helybenhagyó szavait: Jól vagyon, jó és hiv szolgám voltál! — Őrizzük meg áldott emlékét s örökítsük meg azt jegyzőkönyvünk lapjain. A testvéri együttérzésnek őszinte részvétével értesültünk annak idején Szűcs József, veszprémi esperes atyánkfia kedves, tábitha lelkületü nejének, úgyszintén Vargha Kálmán, egyházkerületi jegyző és főiskolai gondnok szeretett hitvesének elhunytáról, A szolgatársaínkat — hűséges segítőtársaik elvesztése folytán — ért eme gyászesetek felett fejezzük ki részvétünket s jegyzőkönyvi kivonatban értesítsük erről nevezett atyánkfiait. — Ugyanezt indítványozom Hamar István, budapesti theológiai professzor elhunytával kapcsolatban, aki bár más egyházkerület kötelékében fejtette ki áldásos egyházi és közéleti tevékenységét, de akinek kedves személye, mint református egyházunk érdekeinek, az egyházi sajtó orgánumaiban hűséges és bátor védelmezőjéé, mindenkor szivünkhöz volt forrva,