A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1927. december

— Timi vak Sámsonok módijára vérbeborult szemekkel britünk épületét akarjuk összedönteni, hogy jelen s jövendő boldogságunkat is romok aílíá temessük. Pedig az emlékezés fáklyája s a hit szövétneke gyönyörű ideáit ragyog elénk: Isten dicsősége, lelkek békesisége, anyaszentegyház felvirágoztatása. S pedig hangzik felénk is a drága biztatás: aki győz, oszlopa teszem azt az én Istenem templomában s felírom rá az Örökkévalónak szentséges nevét. Legkisebb földrészünket, Ausztráliát, az indiai és a Csendes-Óceánok határtalan vizei övezik. E kontinensen sok mocsaras, maMriás vidék van. Ezekleni a lakók erdőstül ültetik aiz úgynevezett kéklevellű fákat, melyeknek az a tulajdonsága, hogy a vizet gyökereikkel felisszák. így teszik e vidékeket alkalmassá a művelésre és az egészségre. A mi vallásos életünket is körülveszi, csaknem elborítja a hitetlenség határtalan tengere. Jaj! minden gyülekezetben ott villognak a közöny és nemtörődömség álló mocslarai s fojtogat az anyagiasság miaizimás levegője.. . Kálvinista magyar nők, kálvinista fiatalság, református presbiter testvérek, munkára fel! Ültessétek el a ti buzgóságtok, a hilbizonyoslságtok, a ti vallomás tételeitek, a ti élő és diadalmas reménységetek, a ti egyiházszerelmetek kéklevelű fáit, hogy fölszikkadjanak a mocsarak, megtisztuljon a vallásos élét légköre s új világ támadjon, Istenben örvendező, boldog lelki élet viruljon határainkon. Ezeknek előrebocsátásával meleg szeretettel köszöntöm mindazokat, akiket velünk közös eszmények lelkesítenek s eljöttek ide, hogy egymást támogatva, a kezdő (Lépéseket' megtegyék. Együttlétünkre Istennek áldó kegyelmét kérve, tanácskozásunkat, konferenciánkat annak nevében kezdjük meg, akitől aiászáll minden jó adomáy és tökéletes ajándék s alkié legyen minden dicséret, dicsőség, tisztesség és hálaadás.