A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1926. július

- 51 — áz, hogy értékesebb, műveltebb, élő tagjaivá nevelődjünk az anyaszentegyháznak s ezt legeredményesebben emberi részről azok a nevelők munkálhatják, kik gyermekeink lelki világa kialakításán mély felelősségérzettel, Istenbe vetett alázatos hittel dolgoznak. A kálvinista tanító egyéniségére mult évi jelentésemben hosszasabban kitértem, az akkor előadott gondolatok után, mintegy önként vetődik fel e tárgyal kapcsolatban az a rokonkérdés: hogyan állunk jelenleg e követelmény megvalósítása terén? Egyházmegyénk tanítósága néhány év aiatt úgyszólván teljesen kicserélődöit. E kicserélődés épen a mult iskolai évben volt a legnagyobb, amikor 15 állás, iskoláinknak közel 1/

5-e új tanerőt kapott. Rövid egy-két év leforgása alatt a régi munkásoknak egész gárdája kb. fele, adott helyet új embereknek. A munkatérről lelépők jobbára hosszú, több évtizedes, az egyházzal belsőleg összeforrt munkásság után vonultak félre. Tisztes ősök hagyományain, egyházuk iránt hűséges szeretetben egész nemzedékeket neveltek fel. Az egyházra sorsdöntő jelentőségű, hogy a helyüket felváltó új gárda mily lelkülettel és célkitűzéssel lép nyomdokaikba? A nevelés és a kultúra szent ügyéért való lelkesedés, az egyházért lángoló szolgálatkész szeretet tüze hajtja-e őket legfőbb mozgató erő gyanánt ? Az iskoláinkban folyó munkásság alapos megfigyelése nem egységes képet nyújt. A tanítói karnak tekintélyes, számottevő része az elődök nyomdokain egész odaadással él hivatásának s ég a munka szeretetétől. Ugy az idősebb, mint az ifjabb nemzedékből szép számmal vannak közöttük. De ezt örömmel megállapítva, ugyanazzal az őszinteséggel meg kell mondanom azt is, hogy nem mindenki tartozik ide, mert meg van, s ezt jólesőleg ismerhetjük el, jóval kisebb számban e tábornak az ellentéte is azokban az egyénekben, kik valószínűleg csak külső okok hatására lépvén a tanítói pályára, a hivatottság szolgálatkészségét nem hozták magukkal s minden munkájukon bizonyos keiletlenség látszik; jobbára mellékes s nem egyszer hivatásukkal össze nem férő céloknak élvén. E két tábor valamelyikéhez tartozik legtöbbször a régieket felváltó új generáció, de az egészen fiatal, jellembelileg még teljesen ki nem forrott egyének között nagy számmal vannak, kik a két irány közt állva, többször ingadozva, végleg még nem választottak s jövőjük azon fordul meg: az elbocsátó intézet megtöl3*