A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1926. július

- 48 ­T) Olvastatott az igazgató-tanács javaslata az inter­nátus ingyenes helyeinek odaítélése tárgyában, mely szerint ingyenes helyet kapnak : Gergely Győző VIII. o. t., Arany László, Tóth Sándor V. o. t., Gál Elemér IV. o. t. Tudomásul vétetik. U) Olvastatott igazgató-tanács javaslata, hogy igaz­gató- és tanárválasztások kivételével minden más tanári megbízatás: internátus-konviktusfelügyelőség, segítőegye­sület vezetése stb. kizárólag az igazgató-tanács hatás­körébe tartozzék azzal, hogy a közgyűlésnek azokat tu­domására hozza. Tudomásul vétetik. V) A tanárok diáktartásának ügyében a tanári tes­tület javasolja, hogy egy-egy tanár legfeljebb négy diákot tarthasson, legalább jó előmenetellel. A szerzett jogok azonban érvényben maradnak. Más megkötést a tanári kar nem javasol. A tanári kar ugyan elvileg nem helyesli a tanulótartást, de a mai anyagi viszonyokra való tekintettel megengedhetőnek tartja. Az igazgató-tanács átmenetileg elfogadja a tanári kar javaslatát, de a szerzett jogok ki­zárásával. Elvül pedig kimondja, hogy egy tanár leg­följebb három, legalább jó előmenetelü tanulót tarthat, de csak teljes ellátásra. A közgyűlés az igazgató-tanács javaslatát elfogadja. Y) A reálgimnázium igazgató-tanácsa választott tag­jainak megbízatása lejárván, a közgyűlés az 1926/28. évekre lelkészi részről Varga Dezsőt (darányi), Izsák Aladárt és Szabó Bálintot, világi részről Batta Bélát, Matolcsy Sándor dr.-tés Magay Ferenc dr.-t az igazgató-tanács tagjaivá választja s egyben a tanács eddigi tagjainak buzgó működésükért elismerését és köszönetét nyilvánítja. Z) Ütő Mihály az 1925. évi július 21. közgyűlés 12. a) sz. határozatával reálgimnáziumi rendes tanárnak megválasztatván, a közgyűlés előtt a hivatalos egyházi esküt leteszi.

Next

/
Thumbnails
Contents