A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1926. július
- 49 13. Barakonyi Kristóf homokszentgyörgyi lelkész, volt esperes, egyházkerületi és egyházmegyei tanácsbiró búcsúlevelében jelenti, hogy az országos leik. nyugdíjintézet végrehajtó-bizottsága saját kérelmére folyó évi november 1-én kezdődő hatállyal 53 szolgálati évének elteltével nyugdíjazta, Midőn ennek következtében úgy az egyházmegyének, mint az egyetemes egyháznak tényleges szolgálatából megválik, megköszöni az egyházmegyének, egyházkerületnek és egyetemes egyháznak többféle tisztséggel kapcsolatban személyébe helyezett kitüntető bhalmát. Az egyházmegye közönsége előtt halas köszönettel vesz búcsút az elnökségtől, lelkésztársaitól, a szolgálatával élt egyházaktól, Isten áldásának kivánatával az egyházmegye szives emlékébe ajánlja magát. Az egyházmegye megnatottan értesül a kiváló s nagyérdemű lelkipásztornak nyugdíjbameneteléről ; jóleső hálával emlékezik vissza azokra a maradandó értékű önzetlen szolgálatokra, melyeket az elfáradott hű munkás Istenországa s ennek földi mása, a látható anyaszentegyház építése érdekében teljesített; mint kiváló író, a szentírás magyarázás terén kifejtett termékeny, nagyértekü s országos hírű úttörő munkásságával; mint hűséges, anyaszentegyháza külső-belső építését szivén hordozó gondos lelkipásztor; mint bölcs és körültekintő egyházkormányzó; higgadtan, az igazság szeretetének lelkével Ítélőbíró; lelkes és melegszívű lelkésztárs, mély tiszteletet, szeretetet és hálát fakasztott sokoldalú képességeivel és lelkes ügybuzgóságával személye iránt az egész egyházmegye közönségében. Az Örökkévaló Kegyelmes Isten, akinek szolgálatában lankadatlan odaadással fáradozott mindvégig, legyen oltalma, biztonsága, testi-lelki jótéteményeivel, irgalmával megáldó Ura a hű munkásnak a pihenés éveiben számos évekig! 14. Olvastatott Biró József homokszentgyörgyi ig.tanító búcsúlevele az egyházmegyéhez abból az alkalom4