A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1924. január

— 16 Ez a könyv valóban nagyon titokzatos. De ma már, mikor a tudomány sok mindent megmagyaráz, jobban bele tudunk hatolni a rejtélyeibe, mig egyszer majd az örök hazában a János szemüvegén keresztül fogjuk nézni a dolgokat. Mennyi ihletést tartalmaz, minden művelt ember tudja. Dante, Goethe, Madách müvein át mennyit vettünk mi is belőle. Mégis olyan, mint egy rejtély. Egy pillanatra mindent fényben látsz állani, aztán megint apokaliptikus félhomály borul reánk. És ugy érezzük, nem értjük többé a dolgot. Az a hely, amelyet előttetek felolvastam, szintén ilyen titokzatos. Ugy indul, mint egy himnusz, melyet az Ur Jézus az efézusi gyülekezetnek mond. A gyülekezet egész kiválósága fel van sorolva: mennyit fáradt, türt, mennyire megpróbálta az embereket, akik apostoli igénnyel jöttek hozzá, hogyan távolította el magától azokat és hogy a vértanúság szelleme is megvan a gyülekezetben. Eddig minden fény és ragyogás. Van azonban egy mondat, amely igy hangzik: „Az a mondásom ellened, hogy az első szereteted elhagytad ". Végtére az érzések, nem számithatnak arra, hogy állandóan kitartsanak. Szeretni lehet lángoló hévvel egy napon, egy éven át, de nem az egész örökkévalóságon át. Azt gondoljátok, hogy az emberi élet törvényszerűsége igy hozza magával és ez igy egészen rendben van, hogy az érzések virágai elhullanak és helyükbe jön a gyümölcs. Arról akarok beszélni, hogy a mi keresztyénségünk első heve hiányzik. Sokan ugy gondolják, nincs ma már szükség sem az első szászadok lángoló hevületére, sem a tizenhatodik század fanatikus hitére, ma már ésszel akarjuk vizsgálni a keresztyén hit nagy igazságait: az első szeretet lánghevét felváltotta a megfontolás. Első pillanatra nagyon tetszetősnek látszik ez a felfogás, de Az, akinek a szava olyan, mint az éles kard, azt kivánja