A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1923. július

14 Azt hiszem, itt nem lesz megállapodás, mert megtörténhetik, hogy ezután jönnek a theol. akadémiák és a főgimnáziumok. Ilyen a jövő. Mélyen tisztelt közgyűlés! Nem hallgathattam el ezeket a sérelmeket, fel kellett tárnom azokat, hogy ne láttassunk mindenbe belenyugodni s kellő védelem nélkül várni a ránk zúduló veszedelmeket. Nekünk szólni, kiáltani kell, hogy meghallják mások is jajgatásunkat, panaszainkat s azon törhetlen elhatározásunkat, hogy élni akarunk. . . . Mert néma gyermeknek anyja sem érti szavát. Természetes Idolog, hogy ezek után, amelyeket elmondani szükségesnek láttam, hogy tisztán lássuk a helyzetet, a jövőt, ami reánk várakozik, hogy feleszméljünk, felébredjünk a közönyösség álmából, a tettek mezejére lépjünk s övezzük fel magunkat lelki fegyverekkel a további küzdelmekre, amelyeket immár el nem kerülhetünk —: azt méltóztatnak kérdezni, hogy vájjon mi van egyházmegyénkkel? Mik történtek itt? Milyen ennek a lelki világa? Mert hiszen ezek érdekelnek legközelebbről mindnyájunkat. ... Az ezekről való beszámolásnak kell lenni mintegy az esperes! jelentés magvának. Ami egyházmegyénk állapotát illeti, arról minden esztendőben ugyan, de a legutóbbi 2-3 évben a legapróbb részletességgel beszámoltam, beléletünkben előfordult eseményekkel tüzetesen foglalkoztam, most engedje meg a mélyen tisztelt közgyűlés, ha terjedelmesebb jelentés helyett egy hasonlattal mutathassam fel annak, a valósággal egyező képét. . . . A háború rendszerint ugy folyik, hogy a szemben álló seregek egész elszántsággal mennek a harcba. Küzdenek bátran és vitézül, előszedik mindén fegyvereiket, hogy az ellenfelet legyőzhessék: megpróbálnak minden eszközt, minden kigondolható fortélyt, hogy vélt igazságukat diadalra juttassák, győzedelmet arassanak. S mikor fáradni kezdenek s látják, hogy a célt, amiért küzdöttek. némileg megközelítették, a további küzdelem pedig céltalan, felesleges lenne,, csak az erőt pazarolná, fecsérelné minden ok nélkül: a szemben álló felek méltányos békét kötnek s a nyugalom az országban helyreáll. Azonban gyakran megtörténik, hogy pusztán egy-két vezérnek dicsvágya miatt, egy kis töredéke a küzdőknek nem teszi le a fegyvert, hanem tovább harcol, reménytelenül is folytatja a gerilla-harcot; várait egymásután kénytelen feladni, akkor bevonul a végső menedékbe, a fellegvárba, hogy ott tarthassa magát, várva és remélve valahonnan egy mentőangyalt, ki a végszükség esetében még megszabadíthatja s uj fordulatot adhat a harcnak s még diadalra juthat. Mélyen tisztelt egyhm. közgyűlés! Most ezt a képet mutatja egyházmegyénk. Nem akarom rajzolni eleven színekkel azt a lelki háborút, amelyen keresztülmentünk: annak elkeseredettsé-