A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1923. július

15 gét, minden kigondolható, szinte képtelen eszközöknek és fegyvereknek felhasználását, a nagy sokaságnak tenrorizálását: csak a végére mutatok rá. Istennek hála! Kisded lelki seregünk túlnyomó része magába szállva, higgadtan gondolkodva, az esélyeket mérlegelve s belátva azt, hogy a harc további folytatása több kárt, mint hasznot okozna, a lelki élet fejlődését akadályozná, Isten országát elpusztítaná, a szgntek egyességét megbontaná, — megkötötte a méltányos békét s visszatérve az egyedül helyes ösvényre, kezfcli a romokat eltakarítani, az egyházi életet fejleszteni, a vallásosság, egyházhoz való ragaszkodás magasztos érzelmeit éleszteni, erősíteni. Azonban van egy-két gyülekezetünk, a 82-ből: 5, hol még mindig folyik a harc, — Az elbízokodás, a túltengő önérzet, a háborúságot szerző vezetőknek részint szégyenérzete, részint dicsőségre, népszerűségre törekvése, még most sem akar engedni, pihenni: folytatja a portyázó harcot, bevonul fellegvárába, hogy ott védelmezze magát s várja a megmentőt, aki kényelmetlen, szorult helyzetéből megszabadítsa! ... Felesleges mondanom, mindnyájan tudjuk, hogy a bírósá-' goknak immár végérvényes ítélete, az ügynek eldöntése, a békekötés oly méltányos és igazságos volt, hogy a gyülekezeteknek túlnyomó része belenyugodott, annak előnyös voltát belátta. A még harcoló egyházak is be fogják látni, csakhogy talán már ittott későn lesz, mert oly pusztítást, romlást idéznek elő a céltalan küzdelemmel, hogy azt egy emberöltő nemzedéknek is nehéz lesz kiheverni. De a harcot nem adhatjuk fel. Törvény nélkül nincs rend, nincs nyugalom, nincs élet, csak tengődés, sinylődés, megsemmisülés! Ezt nekünk, akik őrállók vagyunk s a törvények megtartására és megtartatására Isten nevére tett esküvel köteleztettünk, megengedni nem szabad. Azt az örökséget, drága kincset, melyet erkölcsben tiszta, hitben erős, áldozatkészségben nemeslelkű őseink hagyták reánk, el nem pazarolhatjuk, hanem teljes épségében kell utódainkra hagynunk, akik majd jobban megbecsülik. Azért a törvényre, ezen kősziklára állva, fájdalmas érzéssel ugyan, de nyugodt lelkiismerettel folytatnunk kell a portyázok ellen a küzdelmet, mindaddig, mig a hamvadófélben levő harc megszűnik, mig egész egyházmegyénkben helyre nem áll a békesség és nyugalom mindenütt. E harcnak végleges befejezése, a rendnek és békességnek helyreállítása lesz a kormányzatnak a közel jövőben legfontosabb feladata ós kötelessége. Lankaldatlan erély, erős kéz, de amellett kellő tapintat és igaziságérzettél párosult jóindulat szükséges erre. Eddig minden erőnket, minden időnket ez a küzdelem vette igénybe, annyira, hogy más építő munkára, gyarapításra, a lelki élet fejlesztésére csak alig gondolhattunkj