A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1922. október

rendjének érdeke is megköveteli a vallásnak, a hitnek, az anyaszentegyháznak gondos védelmét. S mégis, milyen különös, hogy minden időben voltak kicsinylői, rágalmazói, támadó ellenségei, sőt fanatikus gyülőlói. Mindig vagy akkor, mikor általános volt a romlás, vagy azok, kiknél felborult a lélek egyensúlya. S milyen különös: a sírdogáló nemzet elvész, az egyház ha sir, ellenállhatatlanul hódit. Minden leigázás után hatalmasabb, minden megalázás után diadalmasabb lett. Ha pedig egyesek vagy kisebb csoportok támadtak vagy támadnak ellene, akár tudományuk féligazságával, akár rövidlátó vágy teljesen vak anyagiasságukkal, sohasem ártottak az egyháznak annyit, mint saját maguknak. Mellőzöm itt a különböző tudományos rendszerek felsorakoztatását, csak a jelenre irányítom a figyelmet. A régi zsidó felfogás szerint vérben van a lélek. A közelmúlt esztendők rettenetes harcaiban sok vér elfolyt, sok lélek elszállt. Imbolygó árnyak, lélektelen, nyomorult árnyékok járnak-kelnek a földön, nincs lelki szükségletük, nincsenek eszményeik s csupán a test durva ösztöneitől vezettetnek. Az egyház gyámsága alól ki akarnak kerülni, pedig édesanyjuk az nekik. Áldozni nem akarnak érette, pedig minden áldozattal ők lennének gazdagabbakká. Múltját elfelejtik, jelenével nem törődnek, jövőjére nem gondolnak, pedig neki kellene köszönni mindent, ha van valami érték, szépség az életükben s tőle kellene várni mindent, ha van valami remélnivalójuk. A pogány epikureizmus és a történelmi materializmus házasságából megszületett a kor modern embere, kezében kalapács, szivében önzés, ajkán istenkáromlás: minek a vallás, mit ér az egyház!? S a megtagadott, hütlenül és hálátlanul elhagyott édesanya sir — s könnyeiben van hóditó hatalma. Ott ragyog e könnyekben, mit súlyos memento, mint örök elkötelezés a magyar gályarabok históriája. Hős martyromságuk történetének minden egyes lapja nem vádlevél-e ellenünk mai lelkészek, mai tanítók!? Ott ragyog e könnyekben, mint szelid emlékeztetés verőfényes ifjuságunk. Felejtse el most az élettel küzködő a mának gyötrő gondjait s emlékezzék arra a boldog időre, mikor konfirmációi fogadalmát tette egy kicsiny falusi vagy városi gyülekezet egyszerű templomában. Óh mekkora szeretet, milyen hűség, mily nagy csodálat töltötte be lelkünket Istennek drága anyaszentegyháza iránt. S ma? A nagy apostol igy szól: amaz első 17