A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1917. október

..-<•.- 25 szikráját gyújtotta meg,_ akit boldogságra teremtett és gyermekévé fogadott: lássa be — ha nem tudná, vagy elfelejtette volna — hogy minden bajának, szenvedéseinek, gyötrelmeinek és boldogtalanságának egyedül ő maga az oka az által, hogy ki akarja magát vonni az ő gondviselése és törvényei alul s a maga saját bölcsessége, esze és tanácsa szerint akar élni. Hiszen, ha az égitestek megrontanák istennek törvényeit s nem az elibük kiszabott térben és időben akarnák tutni pályájukat, abban a pillanatban összeomlanék az egész mindenség s az egek nagy csikorgással összedőlnének! Népek elpusztulnak, országok rombadülnek, az emberiség felett ott lebeg az enyészet sötét angyala; vérözönbe ful a világ; az egyes emberek sorsai szakadatlan küzdelem, nyomorúság és boldogtalanság. Ne csudálkozzunk rajta, hiszen törvénye és akarata nélkül cinek . . . Más sorsra nem is érdemesek. Ez a mai innepély tehát azzal, hogy a világháború idejére esik, arra akar figyelmeztetni, hogy ez az egész föld kerekségére kiterjedt borzalmas háború s sok kiontott vérrel, tengernyi nyomoruságával, győzelmeivel azért zudult reánk, mert elszakadtunk a mi teremtőnk'ől, elhagytuk törvényeinek útját, lábbal tiportuk parancsolatait; az evang. világosságot kioltottuk; a lélek erejét megtagadtuk s dobzódva minden bűnben, a telhetelenség, harag, bosszúállás, gyűlölködés fertőjében elmerülve' a világ hiu dicsőségének, a mulandó föld; javaknak oltárain áldoztunk. Ki tudná elszámlálni azon irtózatos bűnöket, melyeket az emberiség elkövetett, hogy ilyen borzalmas megtorlással kellett sújtani. De ez a szép innepély másfelől odavezetett az evangeliom kútfejéhez, az idvesség kies forrásához, istennek törvényeihez, tudtunkra adva, hogy csak itt és ezekben találhatjuk fel mindazt, amelyek a földi élet nyugalmára, békességére és boldogságára megkívántatnak. Itt van az élet boldogságának bővizű kútfeje. Itt szent elődnek meg örömeink, itt sokasodnak meg az Urnák áldásai. Itt találunk bánatunkban enyhülést, fájdalmainkban vigasztalást, szivünk vérző sebere balzsamot ; itt tőrültetnek le könnyeink, itt némul el ajkainkon a panasz és zugolodás szava; itt nyerünk erőt az élet küzdelmeihez; itt oszlik el a haláltól való íélelmünk,