A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1911. július

Jánosnak emlékezetére. Igazán elmondhatjuk rá a nagy római költővel »aere perennius.« Jó istenünk! Édes atyánk ! Segits meg bennünket e nagy munkában, töltsd ki reánk az irgalomnak lelkét bő mértékben, hogy felfogva e magasztos célnak fontosságát, siettessük annak megvalósítását. Hogy ne legyen egyetlen árvánk kidobva az élet küzdelmes örvényébe, ne pusztuljon el a nyomorúság fertőjében, ne legyen egynek sem kétszeresen keserű az árvaságnak kenyere, hanem találjanak menhelyet, hol az élet viharai elöl megmenekülve, felnövekedhetnek, hogy legyenek a társadalomnak munkás, hasznos tagjai, anyaszentegyházunknak erős oszlopai. Siessünk mindannyian a Kalvineum oltárára az áldozatot letehni, ne f maradjon el senki az ö filléreivel, hogy majd a mikor fen fog állani ez, a sz retet és irgalom sugáraival övezett dicsőséges épület, ne találjon közöttünk egyetlen egyet sem olyat, a kinek ezt kellene kiáltania feddőző hangon az irás szavaival „te néked pedig nincsen én bennem semmi részed és örökséged, mert a te szived nem tiszta az Izrael urának Istenének előtte

1

1 Az isten mindeneket bölcsen cselekszik, megkisérlett bennünket, próbára tette hitünket, lelki erőnket, bocsátott reánk veszedelmet azért, hogy egyesüljünk s létesítsünk nagy alkotásokat, így valósul meg az örök igazság, hogy „az Ur keserűből is édeset hoz ki." Bocsánatot kérek egyházmegyénk lelkészi karától, ha a Kalvineumról beszélve kénytelen vagyok igy fordulni hozzá, az irás szavaival ,,vagyon valami kevés panaszom ellened." Mert nem látom ennek összeségében azt a támogatást, melyet kivétel nélkül mindnyájunktól vártunk. Ugy látszik, hogy tán sokaknak szivét elfogta a sikerben való kételkedés, esetleg az önzés, vagy más gondolat, mert az tény, azt eltagadni nem lehet, hogy egyházmegyénk lelkészi karának részvétele, áldozatkészsége, nem áll arányban nagyságával, sőt igen sok kivánni valót hagy hátra. Ne méltóztassanak megneheztelni, de ezeket el kellett mondanom, hogy felébresszem az alvókat, bátorítsam a csüggedöket és lelkesedésre ragadjam a közönyösöket s megolvasszam a sziveknek jéghideg kérgét. Hiszem, remélem, hogy lesz sikere jó indulatu kérésemnek s szives figyelmeztetésemnek s nem fogják elfelejteni, hogy „a jókedvű adakozói szereti az Isten:' Nem terjeszkedem ki ez alkalommal ref. egyházunk kebelében felmerült egyéb eseményekre, nem csak azért, mert valami fonto-