A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. november

— 40 — 16. Vikár Árpád m. ladi ev. ref. lelkész kéri az egyhm. köz­gyűlést, hogy irjon fel a nagym. vall. és közokt. miniszter úrhoz, miszerint utasítsa a szigetvári főszolgabírói hivatalt, hogy eszkö­zölje újból a lelkészi és tanítói javadalom felszámítását. A kérelem visszaadatik azzal, hogy az egyházi köz­gyűlés határozzon arról, miszerint szét akarja-e választani a lelkészi és tanítói állást s erről hozott határozatát jól megindokolva terjeszsze a legközelebbi egyhm. közgyű­lés elé. 17. Császár István gigei lelkész, utalva azon körülményre, hogy az egyházmegyei pénztárnál az egyhm. és ker. járulékok nem az 1902. jul. kgy. jkv. 65. pontja értelmében és igy helyte­lenül vettettek ki s a congrua utáni 10 °[ 0-os országos lelkész-gyá­moldai járulékok kivetésénél is hiba követtetett el, — kijelenti, hogy sem ő, sem egyháza nem fognak fizetni addig, mig a kive­tések helyesbítve nem lesznek. A közgyűlés, tekintettel arra, hogy a kivetések he­lyesbítése ezidőszerint zavart szülne: a mult évi nyomán készített kivetés alapján kötelezi Császár István lelkész urat és a gigei egyházat a kirótt járandóságok befizeté­sére, utasítván pénztáros és ellenőr urakat, hogy a jövő évi kivetést az 1902. jul. kgy. jkv. 65 p. a. határozat­nak megfelelőleg eszközöljék. Egyben kéri a közgyűlés volt ehm. pénztáros urat, hosjy a pénztári tisztviselőknek a kivetés elkészítésére vonatkozó helyes eljárást szíves­kedjék megmagyarázni. 18. Begedy István istvándi-i ev. ref. lelkész kéri a közgyűlést: intézkedjék arra nézve, hogy neki a gy. melléki lelkészlak épí­tésének s az istvándi-i másodtanitóság reszére tett alapítvány ok­mányai kiadassanak s ha ez lehetetlen volna, akkor kéri, hogy a következmények, a mik ezen okmányok elveszéséből származnak, róla elhárittassanak. A közgyűlés megbízza esperest és ügyészt, hogy a kérdéses okmányok hollétét illetőleg tovább puhatolóz­zanak és erről a legközelebbi közgyűlésre jelentést te­gyenek. 19. A somogy-vármegyei tanfelügyelői hivatal jelenti, hogy az ovó- és tankötelesek összeírása tárgyában az alispán utján hozzá intézett megkeresésnek nem tehet eleget.

Next

/
Thumbnails
Contents