A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. november

— 41 — Miután a b. s. ev. ref. egyházmegye ragaszkodik ezen ügy kedvező etintézéséhez, azért az elnökséget meg­bízza, hogy az alispán utján — az előbbi megkeresés indokai alapján — forduljon a vármegyei közigazgatási bizottsághoz, mert ez állapítja meg évről-évre az ovó- és tankötelesek összeírásának idejét. 20. Olv. a főgymnasium ig. tanácsának szept. 4.- és nov. 16-án tartott üléseiben felvett jkönyvek következő pontjai: 1) A szept. 4-iki ülésben olv. Héjjas Pál nyug. tanár úr le­vele, melyben eddig viselt levéltárosi állásáról lemond. Az ig. tanács elismerésének nyilvánítása mellett veszi ludo­másul a lemondást, bejelenti a kgyülésnek s javasolja, hogy a levéltár kezelésével, az eddigi 100 k. tiszteletdíj mellett, Kondor József tanár bizassek meg, ki a könyvtárnak is, melynek helyisé­gében van a levéltár elhelyezve, felügyelője. A kgyüiés Héjjas Pál lemondását sajnálattal veszi tudomásul s a levéltár kezelésével 100 k. tiszteletdíjjal Kondor József tanárt bizza meg. 2) Az ig. tanács nov. 13-án tartott ülésében olv. a tanári szék nov. 16-án felvett jkönyve, mely szerint Németh Ferencz orvos­növendék, ki egy évig élvezte a Soltra-Alajos-féle 600 K. egye­temi ösztöndijat, más pályára lépvén, ezen össztöndijról köszönet­tel lemondott. Annak elnyeréseért pályázathirdetés nélkül folya­modlak Lovass Miklós I. éves műegyetemi hallgató és Vida Ká­roly I. éves orvosnövendék. A tanári szék tekintettel arra, hogy tudomása szerint most végzett ifjaink között nincsenek olyanok, kik illetékesek lennének — a pályázathirdetést mellőzhetőnek véli s amennyiben felettes hatóságai is ezen álláspontra helyezkednek, már ez alkalommal Vida- Károly I. éves orvosnövendéket ajánlja a 600 K. Soltra-féle egyetemi ösztöndíjra. Tamássy László VII. oszt. tanuló részére a í. évi juliusi kgyüiés 92 K. 30 f. Koppy-féle köztartási segélyt szavazott meg. Miután nevezett tanuló jelenleg más intézetben folytatja tanulmá­nyait, a 92 K. 30 f. köztartási ösztöndíjra Cseke Ernő VIII. oszt. tanulót hozza javaslatba. Hasonló okból a Jánossy Károly részére megszavazott 32 K. 32 f. köztartási segélyre Németh Károly IV. oszt. tanulót és a Dorber Lajos részére megszavazott 30 K. N\á­rády-féle köztartási segélyre Kovács József IV. oszt. tanulót hozza javaslatba. 6

Next

/
Thumbnails
Contents