A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. március

— 18 -a SZÍVÓS kitartás, mellyel az általa igaznak vélt ügyért küzdött, lett számtalan gyönyörű alkotásnak inditó oka és befejezője. Nemcsak szóval küzdött, hanem tettekben is nyilvánult erős hite. Ott ragyog neve a csurgói főgymnásium alapító tagjai között; midőn az orsz. közalap létesítve lett, a legelsők között sietett tetemes összeggel meghozni az áldozatot annak oltárán. Gyülekezetét oly példás rendben hagyta, a melynél semmi kívánni való nem maradott. Minden épület, melyet alapjától kezdve újonnan emeltetett, s az a gyönyörű templom, mely évszázadokig lesz hivatva, hogy emlékezetét fentartsa, s a késő nemzedék még nevét is hálával emlegesse, tanúbizonyságok arra, hogy az erős akarat előtt nincs akadály, a mely gátolja vagy feltartóztassa nagy tervei kivitelében. Érdemei minden téren és minden körben elismertettek s méltányoltattak. Egyházmegyénknek volt 10 évig esperese, fáradhatatlan szorgalommal munkálván a közügyek terén. Az alkotmányos küzdelmek közt hozzá fordulván a köznép bizalma, két czikluson képviselővé, törvényhozóvá választotta. A ref. egyház konventjének, zsinatjának rendes tagjául küldetett egyházaink részéről. Késő öregségében egyh. ker. főjegyzővé választatott. S a mi legfényesebben igazolja az iránta való teljes bizalmat és ragaszkodást beteg ágyban feküdvén, a csurgói főgymnásium ig. tanácselnökévé választatott, s ezzel kezébe tétetett le ékességünknek jövendő sorsa. Azonban ezen állását el sem foglalhatta, mert alig néhány hétre utánna örök álomra zárta lc szemeit a kíméletlen halál. Kihűlt hamvai körül mély gyászban állottak egyh. kerületünk vezérférfiai, élükön főt. és mélt. püspök úrral, egyházmegyénk papságának, tanítói testületének sok tagja, s a csurgói főgymn. tanári kar 5 taggal képviselve, a főgymn. énekkar, számtalan koszorút helyezve koporsójára. Ennyi sok veszteség és kinos csapás után, mintha engesztelni akart volna a halál, még egyszer eljött hozzánk jan. 10 én, hogy a mindnyájunk által igen szeretett, de immár nem e világból való kedves lelkésztársunkat, Peti Sándor kis-kovácsi-i lelkészt megszabadítása az elképzelhetetlen földi gyötrelmek kintengeréből. Csak 40 évet élt. A kettőshivatal terhe, a lelkiismeretes munka, az önmagát nem kimélő lángoló szerelem, mely emésztette istenháza iránt, megtörte a lelket. Szószerint betöltötte az apostol eme mondását: az én életem is nekem nem drága, csakhogy elvégezzem az én futásomat és a szolgálatot, a melyet vettem a Jézus Krisztustól. Kedves kis gyülekezetéből, szeretett híveinek köréből néhány év-