A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1898. október

hogy az isteni tiszteletek .végzése alól ezen peres ügy megoldásáig mentve van. Tekintve, hogy ifj. Csire István lelkészi hivatala vagy kötelességének valamely része alól felsöbbsége által nem lett felmentve ; tekintve, hogy az esperesi helyettesités nem az ö érdekében, hanem az ö konokságából előállott szükség kényszerítő hatása alatt történt; tekintve, hogy a közhivatalnoknak nemcsak jogai, hanem kötelességei is vannak, melyeknek teljesítését magától el nem odázhatja; tekintve, hogy a közhivatalnok kötelességének megtagadása által hivatala ellen épen ugy vét, mint ha jogainak gyakorlása által követ el visszaélést: ifja Csire Istvánnak ezen tettét védeni nem lehet, söt egyetlen mentése is csak az lehetne, ha a kötelesség megtagadásának idejére fi etéséröl le mondott volna, mit pedig nem tett. Az ifjú Csire István ellen ekként bizonyított vádak az egyházi törvények 301 §-ának 8 és 10 pontjaiba ütközö fegyelmi vétségeket képezik, azokban tehát ö vétkesnek voit kimondandó. Szomjú István és ifj a Csir.e István büntetésének kiszabásánál súlyosító körülményt képez a fennforgó bűnhalmazat, továbbá, hogy egymá3 ellen táplált boszujóknak kielégítése végett kötelességüket feláldozták, hivatalos állásukat felhasznáHák, ez által a példás mu'tu gyülekezet békéjét feldúlták és rosz példájukkal az egyházközség gbndnokának is alkalmat adtak hivatali kötelességszegésre. Szomjú István tettét nagyon súlyosbítja az, hogy a lelkész működését és személyét gyalázó 20 sz. a. lévő beadványnak értelmi szerzőségét csak a vizsgálat terhe alatt ismerte be és megengedte ezen mulasztás által, hogy a szerző személyének kinyomozása iránt a jóhiszemű s a tartalmat meg sem értő aláírók ellen nyomozás vezettessék. Az ifjji Csire István cselekményének beszámítását nagyon súlyosítja az, hogy hivatalos kötelességének megtagadása folytán oly, a közhivatali jelleggel össze nem férő vétséget követett el, melyhez hasonnemüt a büntető törvénykönyv 480 §-a a viselt hivatal elvesztésén felül szabadságvesztés büntetéssel is súlyt. Végül, ugyancsak nála, mint lelkésznél különös súlyos méltatást érdemel az 7. alatti iratoknál 7. naplószám alatt levő, 1898, febr. 9-én kelt levele állal kifejezésre jutott lelki közönyössége, mely levélben ugyanis a felekezetnélküliség veszélyeitől aggódó esperesét azzal vigasztalja, hogy nemcsak ő, de bármelyik lelkész