A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1895. október, 1896. június

— 25 — áll, hogy tanárai és tanulói mentől nagyobb számban láto­gassák a kiállítást : a tanárok részére egyenként 25 frtot összesen 350 frtot, s négy tanuló felküldésére 56 írt segélyt hoz javaslatba. A junius 29-diki ülésben ig. jelenti, hogy a kirándulás junius 19—23-dikán megtörtént. Részt vettek benne az igaz­gató vezetése alatt 90 tanuló, 7 tanár, az intézeti orvos és az intézet két szolgája. Mivel egy személy költsége 11 frtot tett ki, az ig. tanács által felküldött négy tanuló utja 44 frtba került. Az ötödik tizenegy frtot utólagos jóváhagyás reményében az intézeti orvos ur utazási költségeire fordí­totta, s igy e czélra 55 frtot adott ki. Az ig. tanács igazgató jelentését tudomásul veszi és a nt. és tek. kgyüléshez beterjeszti. A kgyiílés az ig. tanács intézkedését helyeslőleg veszi tudomásul, s a kiállítás megtekintésére utazó ta­nárok számára 350 frtot, 4 tanuló részére 44 és az in­tézeti orvos részére 11 frtot szavaz meg. 18. Ugyanazon ülésben olvastatott a fögymn. igazgató évi jelentése, mely tudomásul vétetett, Ennek kapcsán az ig. tanács dr. Éhn Kálmán főgymn. orvos urnák a jelentés­ben kiemelt buzgó és odaadó működéséért elismerését nyil­vánitja, s javasolja, hogy nevezett orvos úrnak tiszteletdija az 1896. tanévtől kezdve 50 frttal felemeltessék ; továbbá, minthogy az orvos ur a főgymnásium tanulóinak budapesti tanulmányutjában nem csak részt vett, hanem gondos fel­ügyeletet tanúsított : az ig. tanács az orvos úr utazási se­gélyét a már nyert 11 frtról 25 frtra kéri felemeltetni. A kgyűlés az ig. tanács javaslatának megfelelően az intézeti orvos ui tiszteletdiját az 1896/7 iskolai év­től kezdve 150 frt helyett 200 frtban állapítja meg, s a budapesti kirándulás költségeire neki további 14 frtot szavaz meg. 19. Az ig. tanács megbízta elnökét, a főgymn. igazga­tót s a köztartás felügyelő tanárát, hogy az elhunyt Baki József helyett alkalmas egyént állitsanak a köztartáshoz. Tudomásul vétetik. 20. 96. jun. 28. Olv. dr. Héjjas Imre tanár az iránt benyújtott kérvénye, hogy a történelemből való vizsgálat­tétel alul, mire két évvel előbb — megválasztatása alkalmá­val — vállalkozott, felmentessék, mivel a kolozsvári tanár

Next

/
Thumbnails
Contents