A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1895. október, 1896. június

- 26 — vizsgáló bizottság elnökének tudósítása szerint ezen vizs­gálattétel 5—6 év előtt meg nem történhetik. Egyszers­mint állandósittatását kéri. Az ig. tanács, tekintettel arra, hogy intézetünkben csak egy tanerő van a történelem tanítására, kívánatosnak tartja, hogy folyamodó tanár e tárgyból a tanári vizsgá­latot letegye. Ajánlja a nt. és tek. egyh. megyei kgyülés­nek, hogy a kérvény érdemleges tárgyalásába akkor bo­csátkozzék, ha a kikötött három év letelt. A kgyülés elfogadja az ig. tanács javaslatát, s a kór­vény érdemleges tárgyalását ez alkalommal mellőzi. 21. Az ig tanács 189(3 jun. 29-iki ülésében olvastatott a tanári szék jun. 27-én tartott ülése jkönyvónek első pontja, melyben a főgymnasiumi ösztöndijak odaitólóse tárgyában tesz javaslatot. Az ig tanács hozzájárul a ta­nári szók javaslatához, s azzal egyetórtőleg az ösztöndijak kiadását következőleg javasolja: A) 10 gymnasiumi Soltra-fóle alap. a) Mult évben is élvezték: Pap Ferencz II. oszt. ref. jó, földmives; Barla Szabó József IV. o. ref. jó, árva lel­kész fiu; Izsák Ferencz IV. o. ref. jeles, földmives fia; Gali János V. o. ref. jó, cselódfiu; Izsák József V. o. ref. jó, földmives fia; Halka József V. o. ref. jeles, segédjegy­ző fia ; Molnár Aladár VII. o. ref. jeles, tanitó fia; Mé­száros János VIII. oszt ref. jeles, földmives fia. b) Kovács József IV. oszt. ref. földmives fia helyett, mert osztályzata csak elégséges, ajánlja Radios Istvánt IV. o. ref. jeles cselédtiut. c) Az első osztály számára egy hely ientartatott, melyre pályáztak Tóth István ref. jó, cselódfiu, Kutasról; Tóth Károly ref. jó, földmives fia, Városhidvégrol; Győ­rók József ref. jeles, földmives fia Jádról. A kgyülés fo­lyamán adták be folyamodványaikat Bódizs Sándor, Kán­tor Gyula, Kovács János, Kiss János, kiknek folyamod­ványuk elfogadtatott s aug. 3l-ón verseny vizsgálatot tesznek. B) Koppy-fóle köztartásí ösztöndíj. Kovács József IV. o. ref. elégséges (tekintettel arra, hogy a mult tanévben Soltra-fóle ösztöndijat élvezett) 46 frt 15 kr. Fejes Zsigmond V. o- ref. jeles 46 frt 15 kr; Loson-

Next

/
Thumbnails
Contents