A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1878. augusztus

— Ii) — resztül vitelére kevésnek tartok:) vállalkozom az esperesi hivatalra : hanem a tiszt­ujitásnak az esperesi hivatalra szabályszerűen leendő alkalmazását is intézményeink közé felveendőnek nyilvánítom. Nem akarom a t. közgyűlésnek becses idejét személyemre vonatkozó nyilatko­zatokkal is igénybe venni: holott önként értendő, hogy p. o. amennyiben a peres Ügyek intézése, — mintegy békebiróilag, — első sorban kezeim közé van helyezve, azt általam felfogható tárgyilagossággal, tehát személyi tekintetek nélkül, azonban nem ama rettenete» pogány elv szerónt: »fiat justicia, aut pere-at muudus!" ha­nem amaz evangyeliomi értelemben.^nem akarom a bűnös halálát, hanem életét,* te­hát ; ,Ne légy felettebb igaz!" igyekezendem kezelni: az administrate terén, ha pontosságot, a végrehajtásban erályt sőt szigort, a teendőkben ha éberséget ígérek, azzal egyúttal azt jelzem, hogy az illetőktől viszont mindazokat várom is ; s ha ngy ezekben, mint egyebekben, emberi gyarlóságoktól nem lehetek ment, valamint azok szíves lehető elnézését bölcseségöktől reménylem, ugy másoldalról gyámoli­tásukat kikérem, jól tudván, hogy az alkotmányos élet természeténél fogva, csak önökben és önök által lehet erőm, s l«3zen erőmnek a közügyekre áldó hatása. De ugyancsak a közügyek siempontjából, szabad legyen kikérnem, igen tisztelt elődömnek, egy hoszu élet zsenge ifjúságától megkezdett s szakadatlan tevékenység­ben a közegyháii pályán szerzett tapasztalatait: nem magamórt, hanem egyh. me­gyénk közjaváért, melyért ő még mindig oly melegen, sok ifjabb erőt megszégyení­tőig, érdeklődik. Kiválólag azonban mélyen tisztelt reménybeli elnök társamnak, nemcsak ugy mint egyh. megyénk közbizalmit, — ismeretes vallásos érzülete s korának éveit meghazuttoló erélye, bámulatos kitartása, közügyeink iránti lankadatlan érdek­, lődése által kivivott s biztosított segéd gondaokának; — hanem mint e diszes megye ujabb bizalma ós szeretetével átölelt alispányjának is, hoszu élettapasztalat gyűjtötte tanácsait s kegyes gyámolitását kérem ki. S bizalommal nyilvánítom e kérelmet, mert önzetlen, emelkedett, igaz prot. érzületéitől joggal s annyival inkább remény, lem mégis nyerhetni azt, mivel a kettős eluöksóg természeténél fogva, ha csekély­Bégem időszaka nem les* méltatlan /számos neves elődeim székéhez, abból az önér­zet jutalmának oroszlán része őt illetendi; ha pedig egy vagy más részben tévesz­tett ienno működésem, az ő nimbusára is rávetné árnyát, mert a felelősség csak ugy közös, mint az elnökség joga és terhe. Tisztelt képviselők s tiszteletes lelkészi és tanítói kar ! Ha lesz az ur fénylő világosságából valami halvány sugár rajtam, — szent lel­kének erejéből valami kis rész erőtlenségemmel ; hogy esperessógem néhány éve egjh. megyénkre nézve elveszetté ne legyen, de sőt hogy működésem helyes irányú

Next

/
Thumbnails
Contents