A Somogyi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1878. augusztus

- 20 ­nyomat hagyjon, és hogy annak áldó hatása meglátszassók közügyeinken, Isten ke­gyelme mellett, — amiért szüntelen esedezni fogok, s aipire méltóvá lenni igya­kezendem,— önök eddig is tanúsított, igénytelen törekvéseimmel többször rokonszen­vezett gyámolitáaukra bizton ezámitok: s aaon reményben, hogy egyh. megyénk együttes működésünk a jó akaratú, elére törő társelnöki vezérletünk alatt, hivatását betölteni, rendeltetését teljesíteni fogja, az esperesi széket ünnepélyes esküm értel­mében ezennel elfoglalom. lörmendy Sándor. 229. Mezei Pál volt esperes az e. megye pecsétjét a közgyűlés szint előtt, utód­jának Körmendy Sándor urnák át adván. Tudomásul feljegyeztetik. 230. Ugyancsak Mezei Pál ur által indítvány tétetett, hogy a kezén levő hiva­talos irományok átvételére — illetőleg ai uj esperesnek átszármaztatás vagy levél­tárba helyezése végett, egy bizottság neveztessék. Melynek is teljesítésére Máté Lajos, Pál Farkas és Novottny Alajos urak kiküldetnek, jelentésük váratván. Hitelesíttetett augusztus 15. 1878. Jegyzett« : Szűcs Mihály, e. m. főjegyző. 231. A f. évi e. megyei k. gyűlés j. könyvének 173. sz. a. a csurgói gym­nasium igazgató választmánya segédgondnok ur elnöklete alatt megbízatott, hogy -Csurgén állami tanítóképezde és a gymnasium közöti ügytisztázásának, — kötött szer­ződés azon pontjai, melyek egyházmegyénk csurgóigymnasiumának továbbfejlődésében akadályul szolgálnak, — megváltoztatásával uj szerződési javaslatot terjesszen be ; mely bizottság küldetésében eljárván a szerződési javaslatot beterje sztette, i ez fel- 1 olvaitatván tárgyald» alá vétetett. A k. gyűlés tagjai áttérezve azon magasztos czélt, melyet a néhai nagylelkű adományozó gróf Tolnai Festetich György a csurgói gymnásium megalapításakor magának kitűzött, midőn adományát nemcsak nevelés, de és különösen magyar nemzetiségű protestáns felekezeti czélokra felaján­lotta, mit is, mint hitbizományt az utódoknak megőrizni, fentartani feladhatlan kötelességüknek tartanák, s ép azért, mert a beterjesztett szerződés javas­latban nem látják mind ezt kellőleg biztosítva, éa mert az állammal múlt­ban kötött szerződés okozta egyh. megyénkre nehezült viszás állapotot az által nem csak hogy megzzüntettnek nem látják, de sőt további bonyo­dalmak forrásának tekintik, azt szavazattöbbséggel oda módosítják hogy:

Next

/
Thumbnails
Contents