A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. augusztus

— 57 — forrásból volna teljesíthető, ha arra az illető egyházközségek képtelenek. Közgyűlés megállapítja, hogy a kérdés csak elvi síkban érdekli a pápai egyházmegyét, mivel ennek területén önálló kántor nem működik, a kántortanítók pedig* kapják a felemelt családi pótlékot. Elvileg kifejezi azt az álláspontját, miszerint alig hihető, hogy az önálló kántort alkalmazó gyülekezetek, melyek vagy nem iskolafenntartók, vagy nagynépességűek, képtelenek lennének a kívánt javadalom megadására. 59. Püspöki hivatal útján véleményt kér a zsinat 200/1941. sz. határozatához, melyben tisztázandónak tartja, hogy mely egyházi tényező jogosult az egyházközség megszűnésének megállapítására, valamint azt is, hogy a megszűnő egyházközség vagyona felett ki és miként rendelkezzék. Közgyűlés az egyházközség megszűnésének kimondását az I. tc. 18. §-ában tisztázottnak látja. A 83/1938. sz. konventi határozat 5. ponjából pedig azt látja önként következőnek, hogy a szórványok vagyona, ha azok megszűnő egyházközségből keletkeztek is, a szórványok lelki gondozására fordítandó és használandó fel, amint ez már a szórványok adójára elrendeltetett. Az ellenőrzési jog az ilyen vagyon felett az egyházmegyét illeti (83/1938. sz. hat. 9. pont), hová a gondozó lelkész évenként, a megszűnt egyház megmaradt tagjainak meghallgatása után, a szórványgondnok aláírásával is ellátott külön költségvetést küld s azzal az egyházmegye megerősítése után, annak esetleges rendelkezéseit figyelembe véve gazdálkodhat. A vagyon állaga felett az egyházmegye őrködik, de a vagyon jövedelmének a helyi szükséglet kielégítésén túl megmaradt hányadát egyéb szórványok gondozására fordíthatja. Üjraszervezkedés esetén megint az I. tc. irányadó. «0. Tárgyaltatott a zsinat 203 1941. sz. határozata,