A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. augusztus

— 10 — lehet olyankor is, amidőn a lelkipásztor és a gyülekezet közötti vb szony bárkinek a hibájából is megbomlott és eredményes egyház* építő működésre azért nincs kilátás viszont súlyosabb fegyelmi vét* ség esete nem forog fenn. A másik oldalról azt hangoztatják, hogy a lelkipásztori állás betöltési jogának a gyülekezetektől való elvonása a zsinatpresbiteri rendszer feladása lenne, amely az episzkopalizmushoz vezet, ellenkeznék ez egyházunk ősi tradíciói* val, a tiszta kálvini felfogással. Azt is hangoztatják, hogy az esetben, ha nem a gyülekezet hivja el a lelkipásztort, úgy nem lehet az teljesen a gyülekezet embere, nem lehetne közöttük az a benső viszony, amelyre oly nagy szükség van, a lelkész többé* kevésbbé tisztviselő lenne, akit különösebb kötelékek nem fűz* nek gyülekezetéhez. Ebbe a kialakult vitába e helyről érdem* legesen nem kívánnék beleszólni. Mindegyik álláspont tiszteletre* méltó és mindkettőnek érvelésében van igazság. Annyi azonban bizonyos, hogy a lekészválasztási törvény revízióra szorul és hogy ezzel egyházi törvényhozásunknak foglalkoznia kell. A mai rendszeren feltétlenül javítani kell, a változtatás azonban csakis alapos megfontolás eredménye lehet, amelynek semmi körűimé* nyek közö tt sem szabad nagyobb ellentéteket támasztani egyházi életünkben. Figyelemmel kell lenni arra, hogy az újabb reform* mai egyrészt egyházunk ősi szelleme ne szenvedjen, másrészt a haladó idők követelményei is kielégítést nyerjenek, mindenek* felett és elsősorban pedig szem előtt kell tartani az egyház va* lódi érdekeit. A lelkészi állások betöltésével kapcsolatban felmerül a lel* készi utánpótlás kérdése. Pár évvel ezelőtt még a segédlelkészek elhelyezésének a nehézsége volt a probléma, rövidesen pedig lelkészhiánnyal kell számolni. Jól tudjuk, hogy ez nem csupán a lelkészi pályán van így, hanem általában jelentkezik a legtöbb szellemi foglalkozású pályánál. Tagadhatatlan, hogy a pályát kereső ifjúságot nagy mértékben befolyásolják az anyagi lehető* ségek, amelyek mellett a régi időben elsősorban érvényesült lelki elhivatottság háttérbe szorult. A lelkészi pálya pedig e te* kintetben nem csalogatja nagyon a pályakeresőket. Mint minden más szellemi pályán, itt is felmerült tehát a kérdés, hogy jelen* tékeny ösztöndíjakkal kellene biztosítani theologiánk hallgatói* nak létszámát és így a lelkész utánpótlást. Természetesen ehhez megfelelő anyagi erőre volna szükség. De nem csak ezért, hanem elsősorban a lelkipásztori munka megbecsülése érdekében is