A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. augusztus

— 11 — szükség volna a lelkészi állás anyagi színvonalának lényeges eme* lésére is, mert hiszen, sajnos, kevés kivétellel, lelkipásztori ka* runk minden egyéb főiskolai képesítéssel bíró foglalkozásnál jóval hátrányosabb helyzetben van. A falusi lelkipásztorokra a gyermekneveltetés, a házon kívüli taníttatás ró súlyos gondo* kat. A városi lelkipásztorok pedig a drágább megélhetési viszo* nyokkal küzdenek. A családi pótlék felemelése segítséget nyújt ugyan, de még mindig fennáll az a sérelmes helyzet, hogy a korpótlék még ma is csak 50°/o*ban van kiutalva. Enn:k meg szüntetését és a korpótlék 100°o*os kiutalását az eddiginél is nyomatékosabban kel szorgalmazni. De szükségesnek kell tar* tanom, hogy a lelkészi kar minden tekintetben megkapja azo* kat a kedvezményékét, amelyekben a köztisztviselők általá* ban részesülnek, így a vasúti kedvezményt és az adózás tekin* tetében a közalkalmazottak részére fennálló rendelkezéseket is kell, hogy rájuk is alkalmazzák, amely tekintetben most sajnos, nagy hátrányt szenvednek. A tanítói karnál még mindig fennáll az a sérelmes állapot, hogy a kántori javadalmat is beszámítják az állami fizetés ki* egészítésnél és így a kántortanító kettős munkájáért kevesebb fizetést élvez, mint az a kollégája, aki kántori teendőket nem végez. Sürgetnünk kell tehát az igazságos elbánás érdekében a kántori javadalomnak a fizetés kiegészítés tekintetében a tanítói javadalomtól való elválasztását. Meg*meg újulnak a viták a theologiai oktatás és ezzel kap* csolatban theologiai főiskoláink esetleges összevonása vagy át* szervezése körül. A theologiai oktatás szakkérdései természete* sen az erre hivatott szakférfiak dolga. Ami azonban a theolo* giai főiskolák jövőjét illeti, e tekintetben szükségesnek tartom azok leszögezését, hogy pápai ősi theologiai akadémiánk fel* adására semmiképpen hajlandóak nem vagyunk, annak fenn* tartásához minden körülmények között ragaszkodnunk kell és ennek érdekében minden áldozatra készeknek kell lennünk. A sajátos dunántúli viszonyainknak megfelelő lelkészképzés fenn* tartása és biztosítása dunántúli gyülekezetünknek létérdeke, de ezt kívánja a helyes decentrálizáció elve is. Ha a theologiai fő* 'főiskolát a múltban súlyos viszonyok között ki tudták fejlesz* teni és meg tudták tartani elődeink, úgy annak fenntartása nekünk nemcsak a jelen, hanem a jövő érdekében is elsőrendű kötelességünk.