A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. augusztus

— 9 — giai akadémiánk kitűnő professzora, dr. Tóth Endre a közelmúlt* ban nyert egyetemi magántanári képesítést közismerten kiváló tudományos munkásságának méltó elismeréseképen. Őszinte örömmel köszöntöm őt is azzal a kívánsággal, hogy a jó Isten segítségével hosszú évtizedeken keresztül folytathassa mindnyá* junk által igen nagyra becsült nagyértékű tudományos munkás* ságát magyar református egyházunk javára. Egyházi lapjaink hasábjain az újabb időben nagyon gyakran találkozunk a lelkipásztori állás betöltésének problémájával. E tekintetben már hosszas polémia indult meg. Tagadhatatlan, hogy az új egyházi II. tcikk nem hozta meg e tekintetben azt a kívánatos eredményt, amelyet tőle általánosságban vártak. Sajnos, a lelkipásztori állások betöltésének minden ellentéttől mentes békés biztosítása nem vált valóra. A legtöbb esetben a meghívás sem egyhangú és az sem biztosítja feltétlenül a békés és sima megoldást, sőt gyakran meghívásos választás esetén is nem kívánatos ellentétek támadnak és maradnak fenn. A pályá* zat utján való betöltés pedig, dacára a helyesen megszervezett lelkészjelölő bizottság működésének, még több ellentét forrása lehet. A lelkészcsere is elég nehézkes dolog, az áthelyezés pedig a gyakorlatban majdnem lehetetlen. A kérdéshez hozzászólók egy része a megoldás módját abban keresi, hogy a gyülekezet lelkészválasztási jogának megszüntetésével magasabb egyházi fó* rumokra, a püspökre, esetleg az egyházkerületi elnökségre, a püspökre és főgondnokra vagy az egyházmegyére legyen átru* házva a lelkészi állás betöltésének joga. Azzal érvelnek emellett, hogy ezáltal meg lehetne óvni az egyházakat attól, hogy lelkész* választási harcok dúlják fel belső békességüket, amelyeknek ál* datlan kihatásai hosszú időre megmaradhatnak. De érvelnek azzal is, hogy ez által lehetne biztosítani azt, hogy érdemes lekipásztorok megfelelő elhelyezkedéshez jussanak és ne része* süljenek mellőzésben a könnyen befolyásolható tömeghangulat következtében kevésbbé érdemes pályázókkal szemben, továbbá, hogy ez által lehetne megoldani a lelkészek előléptetésének kér* dését, amidőn is értékes lekipásztorok nem lennének kitéve an* nak, hogy életük fogytáig eldugott kicsiny gyülekezetekben le* gyenek kénytelenek maradni, hanem tehetségüknek és tudásuk* nak megfelelő helyre, illetőleg hosszabb működésükkel kiérde* melt jobb javadalomhoz juthatnának. De ezzel vélik megoldha* tónak a lelkészi áthelyezés nehéz kérdését is, amelyre szükség