A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1940. május

- 6 -c egészségben, kisérje továbbra is bőséges áldásával az ő drága életét, engedje, hogy kormányozhassa tovább hosszú-hosszú éveken keresztül kipróbált bölcseségével Hazánkat, a multak eredményeit mind több és gazdagabb sikerekkel gyarapítva és adja, hogy az ő országgyarapító vezetése alatt érhessük meg megcsonkított Hazánk területi épségének teljes helyreállását. Javasolom, hogy egyházmegyénk mai közgyűléséből a nevezetes évforduló alkalmából vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó úr Őfőméltóságát táviratilag üdvözölje és adjon kifejezést magas személye iránt érzett mélységes hódolatának, határtalan tiszteletének, meleg szeretetének és ragaszkodásának, a jó Isten áldó kegyelmét kérve drága életére és további országlására. Mult évi rendes közgyűlésünk óta súlyos gyász érte a magyar közéletet és közelebbről református egyházunkat is. Élete delén, munka erejének teljében költözött el tőlünk a mai magyarok egyik legkiválóbbika, egyházunk kitűnősége, vezérségre hivatott tagja, Darányi Kálmán. A köz érdekében exponált helyen felelősségteljes állásokban, évek során át kifejtett hihetetlen és páratlan mérvű munkásság után alattomos kór támadta meg oly erősnek és szinte törhetetlennek hitt szervezetét és súlyos betegség után mult év novemberében ragadta el a halál. Mélységes hazafiúi érzés, önzetlen gondolkodás, higgadt megfontoltság, a nemzet valódi érdekeinek nyugodt mérlegelése, páratlan szorgalom, kitartás és munkaszeretet, puritán nemes egyszerűség és keresetlenség jellemezték Őt, emellett vaskövetkezetesség, elveihez, kimondott szavához való ragaszkodás. Széles látókörrel rendelkezett, ismerte közéletünk minden oldalát, otthon volt a külpolitika szövevényes útjain is, de a nagy dolgok nem vonták el figyelmét sohasem a kisebbektől, érdeklődött a legapróbb dolgok iránt is és fontos államügyek mellett mindenkor szeretettel karolta fel a hozzáforduló kis emberek ügyesbajos dolgait. Az igaz magyar ember alaptermészete nyilvánult meg az ő szűkszavúságában, sohasem beszélt feleslegeset, de amit mondott, annak mindenkor súlya és igaz értelme volt. Egyéniségét szeretetreméltó vonás hatotta át. Szimpátiát tudott ébreszteni maga iránt mindenki előtt és bátran mondhatjuk, hogy ha voltak is a politikai életben olyanok, akik nem vallottak vele egy elvet, de valódi ellenfélként még azok sem állottak vele szemben. Mint református keresztyén embert mélységes vallásosság, példaadóan erős hit hatotta át; a tiszta református gondolat nem csupán ajkain élt, hanem szíve és lelke mélyén, amely egész egyéniségét áthatotta és formálta. És nemcsak erős hitű, de hajlíthatatlan gerincű reformá-