A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1940. május

- 29 józanon, előrelátó és oldalra is tekintő szemekkel, hogy a szédületes iram halálsorompónak, halálszakadéknak neki ne rohanjon. Ha homokba dugjuk is a fejünket, az idők szele akkor is fúj, a történelem vihara akkor is tart és eltemet bennünket s mire a szél eláll és a vihar elül, még a helyünket sem ismeri fel senki. De állva a harcot, a nagy idők változó követelményeihez alkalmazkodva mi is csináljuk, mint Isten eszközei, valami kis mértékben a történelmet s annak nem szenvedő alanyai, legázoltjai, hanem cselekvő tényezői leszünk. A józan konzervativizmus és józan haladás legtermészetesebb találkozási területe az egyház, közelebbről a református egyház. A kálvinizmus alaptermészete: ragaszkodni a múlthoz, az eredeti krisztusi keresztyénséget teljes dicsőségében felragyogtatni a hit és élet egyedüli zsinórmértéke : a teljes Szentírás alapján. A másik alaptermészete: a haladás, a semper reformari. Azért egyházunk életkérdéssé lett feladatát abban látom: a kálvini reformációnak a Szentírással egyező tanításaitól egy hajszálnyit is el nem hajolni, az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arcán való világoltatása végett mindig tökéletesebb és tökéletesebb módokat és eszközöket alkalmazni. A mi korunk ezeknek a módoknak és eszközöknek a felfedezésében igen gazdag és leleményes. A kor gondolkodása hozza ezt magával: mindenben csak az új iránt nyilvánul érdeklődés. De nyitott szemmel kell ezeket a módokat és eszközöket megnézünk Én nem fogadom el őket minden kritika nélkül. Az egyház-a Krisztus teste. Ha valamely egyházinak nevezett módszer a Krisztus testét tördeli szét, a tagokat ítéletszékébe ülve osztályozza, holott ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban — mondja Pál apostol — vagy a Krisztus gyülekezete életének a középpontját, a templomot s a gyülekezeti istenitiszteletet akarja fölöslegessé tenni, azzal a történelmi református egyházat nem építi, hanem rombolja. Krisztus az egyházon keresztül van jelen bennünk és közöttünk. Minden egyházi munka, — nevezzük azt bármilyen új néven — akkor érték, mert akkor a Krisztus szolgálata, ha célja a gyülekezeti istenitiszteletre nevelés, az az iránt való lelki éhség és szomjúság felébresztése, a testvéri közösség megteremtése és összetartása, nem síppal-dobbal, hanem a léleknek erejével. Szétszóródó erőkkel nem bírt volna a magyar protestántizmus megállani s fennmaradni a nehéz időkben ; nem bír megállani ma sem, mikor minden oldalról vele ellentétes szellemi irányzatok ostromolják, ha még az egyes apró gyülekezetekben is sza-