A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1940. május

— 22 — személyében hatványozott mértékben nyilvánúl meg. Csaknem egész uralkodása alatt hadat visel különböző országokban, hadvezéri zsenialitásával dicsőséget dicsőségre- halmozva. E mellett azonban állandóan folytatja kiváló államszervezői működését, amelynél az alkotmányosság formáit és szellemét mindenkor megtartja. 32 évi uralkodása alatt 15 országgyűlést tartott, melyekkel a törvények oly hosszú sorát alkotta meg, aminőre még ő előtte nem volt példa. Az ősi vármegyei rendszer újjászervezése és megerősítése az ő uralkodásához fűződik. A rendiség túlkapásaival szemben megszilárditotta a központi igazgatást, amivel egyetemes nemzeti és államérdekeket kívánt szolgálni. Emberi vonásai közül kétségkívül legkiemelkedőbb volt közmondásossá vált igazságossága. Ez ösztönözte őt arra, hogy necsak jó közigazgatást és a kor viszonyaihoz mérten helyes és méltányos adóztatást biztosítson népe számára, hanem az igazságszolgáltatást és bíráskodást is tökéletesebbé tegye. A bírói eljárást meggyorsította, közelebb vitte az ország jogkereső népéhez és igyekezett mindenki, tehát a legszegényebb néposztályok részére is igazságot szolgáltatni. Hadvezéri sikerei és az állandó harci zaj közepette is nagy gonddal és odaadással ápolta a műveltség és művészetek fejlődésének ügyét és a renaissance-kor egyik kultúr-centrumát teremtette meg, sajnos csak nagyon rövid időre az országában. A pápa követe írja róla, hogy általános népszerűségnek, közszeretetnek örvend, mert tisztességes életmódot folytat, igazságos ember és buzgón teljesíti uralkodói kötelességét. Valóban így volt. Az akkori világban ritkán kiemelkedő erkölcsi magaslaton áll, akit becsületesség, nyíltság, minden alattomos cselszövéstől mentes őszinteség és egyenesség jellemzett. Egyházának hűséges fia volt, akit mélységes vallásosság hatott át. Jellemző e tekintetben az a kijelentése, mely szerint az Úr Isten nagy és váratlan jóságának és a Gondviselés kikutathatatlan parancsának tulajdonította, hogy elnyerte a királyi méltóságot. Magasabb erkölcsi felfogásából és igazságérzetéből eredt, hogy az embereket nem származásuk és vagyonuk, hanem saját tetteik, munkájuk és érdemeik szerint becsülte meg. Mintaszerű alkotásainak sokoldalú és gazdag tömegével emelte országát Európa legelső államai közé. És hogy alkotásainak egy jelentékeny része, főleg a kultúrális természetűek nem is lettek maradandóakká, erről ő nem tehetett. Ennek oka az utána bekövetkezett