A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1940. május

- 23 -c szerencsétlen időkben rejlett. A nagy király neve és uralkodásának boldog és dicsőséges korszaka azonban örökre maradandóan fog tündökölni a magyar történelem legfényesebb lapjain, amelyekre mindenkor méltó büszkeséggel emlékezünk vissza. Halála után, sajnos, hazánk nagyhatalmi állása összeomlott. Az erős kéz megszűntével feltámadt az átkos magyar széthúzás és nem volt többé, aki ennek bomlasztó erejét megfékezte volna. Ez vezetett rövid néhány évtizeddel azután Mohácshoz, mint ahogyan ez volt az oka minden nemzeti szerencsétlenségünknek. Hunyadi Mátyás király Erdély szülötte volt, amelynek fővárosában ma is ott áll szülőháza és annak főterén lovasszobra, melyet még az idegen bitorló martalóc nép romboló dühe is megkímélt. Erdély adta őt is a nemzetnek, amely 1000 esztendőn át értékes és elválaszthatatlan darabja volt az ősi magyar földnek és drága ékköve a magyar koronának. Erdély a magyar történelmi mult gazdag emlékeivel megszenlelt föld, amely évszázadokon át a nemzeti függetlenség, önállóság és szabadság védbástyája, majd a nemzeti kultúra és haladás oszlopa és zászlóvivője volt, amely a Hunyadiak után napjainkig kiváló fiainak hosszú és gazdag sorával ajándékozta meg nemzetünket. Erdély, amely mindnyájunk szívéhez oly szorosan hozzá van nőve, ma súlyos rabságban sínylődik. Otlani magyar véreinknek idegen barbár hordák zsarnoki elnyomása alatt határtalan üldöztetés és szenvedés az osztályrésze. Volt idő, amidőn szomorú trianoni sorsba taszított nemzetünkre a reménytelenség sötét éjszakája borult, amidőn tőlünk erőszakosan elszakított testvéreink jövendőjében a legcsekélyebb reménysugár sem derengett. A jó Istennek kell hálát adnunk azért, hogy az utóbbi évek eseményei e tekintetben változást hoztak és elszakított testvéreink egy részét visszaadták nekünk. Ma ismét sorsdöntő napokat élünk, amelyek éppen erdélyi véreink sorsára lesznek döntő fontosságúak. Feszült várakozással, lélekzetet visszafojtva figyeljük az idők folyását, melyeknek minden perce mintha esztendő hosszúsága volna részünkre. Türelemmel várunk és bízunk rendületlenül. Bízunk a jó Istenben, akinek gondviselő kegyelme oly sokszor megsegített bennünket és aki, hisszük, hogy ezúttal is meg fog minket segíteni. De a Mindenható csak akkor segíthet meg, ha mi magunk is rászolgálunk erre és igyekszünk önerőnkkel is segíteni. Ezt pedig azzal tehetjük meg, ha levetkőzzük az ősi turáni átkot, a múltbeli romlásunkat okozó magyar széthúzást és minden közöttünk lévő különbséget, osztály, vagyon,