A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. augusztus
— 24 — veszi és megerősíti; Dezső Béla megválasztott vil. tanácsbíró úrtól a hivatalos esküt kiveszi; a megválasztottakra ós tisztük betöltésiére Isten áldását és segedelmét kéri. Őszinte örömének ad kifejezést afelett, hogy dr. Konkoly Thege Sándor világi tanácsbíró úr Budapestre távozása után sem szakad ki egyházmegyénk köréből, hanem tanácsbírói tisztét megtartva, továbbra is eddigi ügybuzgalmával és igen becses közreműködésével fog munkálni egyházmegyénk ügyeinek előbbrevitelén. IV. A legnagyobb felháborodással értesül az egyházmegye közgyűlése arról a minden jóérzésű embert — felekezeti különbség nélkül — megbotránkoztató cselekedetről, hogy a devecseri kat., illetve községi temetőbe eltemetett Keresztes József volt világi tanácsbiránk sírján a fejfát kereszttel cserélték ki. Sajnálattal veszi tudomásul, hogy a Btk. §-aiba ütköző cselekmény miatt — az elhunytnak közeli rokona nem lévén -— az ismeretlen vagy megnevezhető tettés ellen feljelentés nem tétetett. Egyházmegyei közgyűlés ez esetet vallássérelemnek minősíti, mert az 1895:XLIII. t.-c. 1. §-ába ütközik, mely szerint mindenki szabadon vallhat és követhet bármely hitet vagy vallást és azt külsőképpen is kifejezheti és gyakorolhatja. A sírok felett fejfa alkalmazása a református vallásnak egyik külső kifejezése, így az azt akadályozó cselekedet — különösen ilyen durva formában — a vallás szabad gyakorlatát gátolja s az ahhoz való jogot sérti. Az ugyanezen t.-c. 21. §-a második bekezdése az 1868: LITT. t.-c. 22. §-ával egyezően a különböző vallásfelekezetek tagjainak a temetőkben vegyesen és akadálytalanul temetkezhetés jogát adja meg. Az akadálytalanul szó semmi esetre sem jelentheti azt,