A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. július

nagy tengerében. Ha pedig a keleti keresztyénséghez csatlakozott volna István király népével, úgy valószínűleg már nagyon régen beolvadtunk volna a szlávság tömegei közé; az pedig egészen bizonyos, hogy belesülyedtünk volna abba a szellemi és lelki elmaradottságba, amelyben a keleti egyház hivei évszázadokon keresztül fejlődésképtelenül szunnyadtak, amelynek révén a reformáció áldásait soha meg nem ismerhettük volna. István király és az ő alkotásainak ünneplésében nekünk magyar reformátusokinak nemcsak részt kell vennünk, de abból egyenesen elsősorban kíell részt követelnünk. Ravasz László püspök úr szavaival élek, amikor azt mondom, hogy »mi az ezeréves magyar történelem jogosult örökösei vagyunk«, »a mi jogos örökrészünk, történelmünk első felének minden nagy személye és áldott ténye, amelyben keresztyénségiink és magyarságunk elszakíthatatlan egysége kifejezésre jutott«. Egészen nyíltan és őszintén szólva, bátran és határozottan mondhatjuk, hogy nekünk ehhez azért is van első sorban jogunk, mert egészen bizonyos, hogy a mi őseink a színmagyar reformátusság távoli eleji ott voltak a honfoglaló magyarok között és ott voltak Istvlán király népe között, abban a magyarságban, amelyet ő a keresztyénségbe és nyugati kultúrába bevezetett; ott voltak a mi őseink a régi nemzeti királyok táborában az Árpádok és utódaik alatt; ott voltak azok között, akik az István király által megalapozott és a történelem folyamán kifejlődött, évszázados fejlődésben kifinomult magyar alkotmányosságnak mindenkor támogatói, erősségei, ha kellett védelmezői voltak. Egy jóval közelebbi történelmi dátumról is kegyelettel kell itt megemlékeznünk. Most augusztus 24-én lesz száz esztendeje annak, hogy a Himnusz halhatatlan nevü költője: Kölcsey Ferenc élete delén befejezte páratlanul sokoldalú munkásságú pályafutását. A mindén nemesért, szépért, jóért, de legelső sorban nemzete jövendőjéért állandóan lángoló szív és lélek a lázas és megfeszített munka hevében túl korán égett el. Nemzeti irodalmunknak és a 48-as nagy átalakulást megelőző magyar reform korszak közéletének egyik fényes csillaga volt ő. Ha egyebet nem is hagyott volna reánk örökbecsű nemzeti imádságunknál, ezzel is megörökítette volna nevét mindenkorra, mig magyar lesz e földön. Annak az ősi magyar fának volt értékes termése ő is, amely magyar református egyházunk éltető talajából táplálkozva, annyi nemes hajtást adott nemzetünknek.