A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. július

— 7 — tudta vezetni, hanem azt itt örök időkre meg tudta szilárdítani, ez csak úgy volt lehetséges, hogy az Ő lelkét valóban apostoli buzgóság, nemcsak a keresztyén hitben való, de a keresztyén liit terjesztésének kötelessége iránti mélységes meggyőződés hatotta át és ez vezette minden lépését és cselekedetét. És a krisztusi hittel együtt a nyugati emelkedettebb kultúra világába is bevezette nemzetét, kijelölve helyét annak a jövendőben a kultúrnemzetek sorában. Csodálattal kell megállanunk az előtt az államszervezet előtt, amelyet István király alkotott meg ugyancsak maradandó módon, amely a későbbi évszázadok fokozatos fejlődésének alapjává vált és amelyben megtalálhatjuk egészein a mai modern korig is az állami berendezkedésünk, főleg vármegyei szervezetünk alapjait. Hogy István király sokoldalú nagy művének megalkotása inejtn ment minden zökkenő nélkül, az csak természetes. Hogy a dicsőség és fényes remények mellé a krónikák szomorú eseményeket is jegyeztek fel, ez a kor szelleméből eredt. Azok az árnyak azonban, amelyek a nagy építést kísérték, nem vonhatnak le semmit a nagy építő munkájának értékéből. A mai tisztultabb keresztyén hit szemüvegén át nézve kivethetőnek és elitélhetőnek találhatunk egyet és mást, de ha a keresztyén hit terjesz!-' tésének érdekében erőszakos tényeket nem is tarthatunk megengedhetőnek, be kell látnunk másik oldalról azt, hogy az államalkotás és a nemzeti egység megszilárdítása nagyon sokszor kivánja meg az erős, gyakran túlságos erős kezet, amelyre éppen a nemzet és állam jövője szempontjából feltétlenül szükség van, mely nélkül ennek jövendő léte biztosítva nem lenne. Az eredmény pedig megmutatta, hogy István király alkotásai nemzeti szempontból és keresztyén szempontból egyaránt maradandók és felbecsülhetetlen értékűek voltak; a magyar államiság és a magyar keresztyénség megteremtése és léte, annak egész jövendő fejlődése elsősorban neki, az Ő egyház- és államalkotó működésének köszönhető. E helyen ismételten le kell szegeznem azt, hogy István király nemzetét mentette meg az ő működésével és azzal, hogy kijelölte részére a jövendő fejlődés irányait. Mert ha a magyarság megmaradt volna ősi pogány hitében, az ősi törzsszervezet széttagoltságában egységes állami szervezet nélkül, nem lehetett volna más a sorsa, mint e földön élő elődeinek, a hunoknak és egyéb rokon népeknek, akik felőrlődtek a folytonos harcokban és felolvadtak a nyugati népek