A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. július

_ 14 _! változatlanul szükségesnek tartjuk, hogy az idevonatkozó intézkedésekkel mindenképen a színmagyarságot kell erősíteni. Ha a régi időkben bármi okból is befogadtunk nagyszámú idegent a magyar vértől annyiszor megáztatott földünkre és hagytuk azokat testvéri szeretettel gyarapodni számban és anyagiakban egyaránt, ma annál is inkább kötelessége azoknak, akiknek kezében van az intézkedés, hogy magát a magyarságot elősegítsék és annak anyagi gyarapodását mozdítsák elő. Mi mint a legmagyarabb vallásfelekezet képviselői semmi kiváltságot sem kérünk, bármennyi mellőztetés is ért bennünket a múltban éppen az idegenekkel szemben, hiszen jól tudjuk, hogy ha valóban a színmagyarság javára és érdekeinek figyelembe vételével fognak megoldatni ezek a nagyfontosságú, a nemzet életében sorsdöntő kérdések, úgy a színmagyarság egyik legértékesebb részét képező híveink tömegeinek érdeke is ki lesz elégítve. Tudvalevő, hogy az általános tanügyi reformok kapcsán a tanítóképzés eddigi rendszere is megváltozik, amennyiben az eddigi tanítóképző-intézetek helyett a jövőben négy osztályú líceumban és e felett kjét évfolyamos tanítóképző akadémián fogja a jövő tanítónemzedék képesítését megszerezni. A kontingentált létszámú akadémiákból református egyházunknak a törvény hatot engedélyez. Miután jelenleg három férfi- és négy női tanítóképzőnk van, egyet meg kell tehát szüntetni. Szükségesnek tartom, hogy e helyen is leszögezzük egyházmegyénk részéről is azt a határozott álláspontot, hogy életbevágóan fontosnak tartjuk, hogy pápai tanítóképző-intézetünk líceummá és akadémiává átszervezve feltétlenül fenn maradjon. Elég sajnos, hogy a többi egyházkerületekkel szemben, nekünk nincs saját tanítóképzőintézetünk, ahol magunk nevelhetnénk férfitanítóinkat; ha tehát a tanítónők nevelése terén ez a lehetőségünk megvan, úgy ezt feladnunk semmiképen sem szabad. De eltekintve ettől, a pápai iskola egyetlen nőnevelő-intézetünk az egész Dunántúlon, amelynek feladása, elsorvadása egyenesen végveszélyt jelentene, amelynek fenntartásához ragaszkodni tehát elsőrendű életérdeke egyházunknak. Kell, hogy ezt legmagasabb egyházi fórumunk, sőt kell, hogy a testvér egyházkerületek is belássák, amelyek e tekintetben tagadhatatlanul kedvezőbb helyzetben vannak. Meg kell emlékeznünk arról a világeseményről, amely ez év tavaszán közvetlen határaink mellett lefolyt. Az az állam, amelylyel a múltban oly hosszú időn át szoros, habár nem mindig