A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. július

— 11 — tékben rátermett ennek a [nagyfontosságú őrhelynek a betöltésére. Igazságos, jóakaratú és gyors intézkedéseit már eddig is örvendetesen tapasztalhattuk. Jövendő működése elé a legszebb reményekkel tekinthetünk. Hozzánk, mint a dunántúli egyházkerület szülöttét és tagját és mint pápai kollégiumunk kiváló diákját különösen közeli meleg szálak fűzik. Javaslom, üdvözöljük Zsindely Ferenc államtitkár úr őméltóságát szeretettel, tisztelettel és bizalommal kinevezése alkalmából, Isten áldását kérve a magyar kultúra érdekében kifejtendő munkásságára. Országos zsinatunk mult év decemberében még egy utolsó ülésszakra gyűlt össze már meghozott egyházi törvényeink bizonyos kiegészítése és néhány újabban szükségesnek látszó törvényes intézkedés megtétele céljából. A zsinat működésével nem foglalkozhatunk, csupán két kérdést kívánok megemlíteni, melyek közül nézetem szerint egyikben kevesebbet tettünk, a másikban pedig talán tovább mentünk a kelleténél. Általános kívánság volt egyházi közvéleményünkben, hogy egyházunk árulóival, a kárunkra reverzálist adókkal szemben az egyház fegyelmi eljárását minél inkább szigorítsuk. A zsinat nemcsak az ott elhangzott nagyon is engedékeny felszólalások hatása alatt, hanem sokkal inkább a megoldási módra vonatkozó vélemények különbsége következtében e tekintetben túlságosan enyhe intézkedéseket alkotott. Félő, hogy ezek a gyakorlati életben nem fogják meghozni az annyiba kívánatos eredményt; az élet rájuk cáfol. Valószínű, hogy rövidesen egy új zsinatnak meg kell tennie a kellő szigorúságú lépéseket; adja Isten, hogy az ne történjék későn. A másik, amire hivatkoztam, az az új rendelkezés, mely a lelkipásztorok 75 éves korban való kötelező nyugdíjazásáról szól. Ezt az általános kötelező és parancsoló rendelkezést nem tarthatom szerencsésnek egyrészt azért, mert sajinos, a mi nyugdíjintézetünk még nincs annyira megalapozva, hogy a korhatárt elért lelkészeknek olyan aránylagos nyugdíjat tudjunk biztosítani, mint az állam a jóval alacsonyabb korhatárig szolgáló tisztviselőinek, de másrészt és főképpen azért, mert vannak olyan kiváló, értékes egyházi férfiak, akiknek nyugdíjba kényszerítése egyenesen a közérdek rovására mehet; lehetnek és vannak országos nevű, sőt világszerte ismer't nevű egyházi férfiak, akiknek további működésére és összeköttetéseire az egyháznak nélkülözhetetlen szüksége van, az az egyházra nézve felbecsülhetetlen értékkel bir és talán éppen akkor pótolhatatlanok is. De