A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. július

w — 12 — megtörténhetik ez egy egyszerű falusi lelkésszel is, aki magas kora dacára teljes munkaerejében van és ott azon a helyen a lehető legjobban állja meg a helyét, jobban mint bárki más, aki utána következhetnék. Helyes lett volna tehát mégis csak kivételeket tenni, illetőleg a kivételek tételére valamiképen módot adni. Mi fog p. o. történni, ha egy püspök éri el a korhatárt teljes munkaerőben, akinek működése az egyház közérdekében még évek során ját kívánatos lenne és testi és szellemi képessé

!geinél fogva az teljes mértékben lehetséges is volna. Vájjon őt is elküldjük hivatalból nyugdíjba; a most megalkotott törvény szerint kénytelenek vagyunk erre. Ügy hiszem, a gyakorlat erre a törvényes rendelkezésre is rá fog cáfolni és a leendő zsinat alighanem újból kénytelen lesz ezzel a kérdéssel foglalkozni. A decemberi ülésszakkal most már valójában befejezte működését az 1928 május 8-án megnyílt országos zsinat, amely 10 évi mandátumának lejártával folyó év május hó 8-án automatikusan feloszlott. Előre látható azonban, hogy a rohanva haladó idő, mely újabb és újabb szabályozásra váró kérdéseket állít elénk és amely a régieket is újból fel fogja vetni, nem fogjai megengedni, hogy a következő zsinat összehívása sokáig késhessen. Folyó év május havában általános kormányváltozás következett be országunk vezetésében, bár irányváltozás nélkül. Az új kormány programmjában, miként a régiben is, különösen erősen kihangsúlyozva foglal helyet a mai kor uralkodó eszéje, a szociális gondolat, melyet az űj kormányelnök űr miként hangoztatja, a szociális igazságosság alapján vél megvalósíthatni, amelynek viszont a szociális szeretet jegyében kell állnia. Mindezek és így maga az alapeszmény, a szociális gondolat nem voltak sohasem távol a mi református egyházunktól. Az egymás terhét hordozzátok evangéliumi elvét egyházunk igyekezett mindenkor megvalósítani, a reá szorult szegények segélyezése az evangéliumi egyházaknál fejlődött ki legelső sorban és nyert megvalósulást az anyagi erőkhöz képest. Mindenkor elismertük és követtük azt az elvet, hogy a megfelelő létet, a tisztességes megélhetést mindenki számára biztosítani kell. A nagy társadalmi gazdasági és vagyoni különbségek kiküszöbölése megegyezik evangéliumi felfogásunkkal. Egyházunk mindig pártolta és tőle telhetőleg lehetővé tette, hogy az emberek tehetségük és tudásuk szerint érvényesülhessenek; elősegítette, hogy a társadalom