A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. július

- 14 azután. Mi lesz és mi lenne célszerű és helyes István király emlékének későbbi, állandó, évről-évre visszatérő megünneplése tekintetében. Tudjuk, hogy vannak itt bizonyos tervek oly irányban, hogy István király személyével kapcsolatban tulajdonképen a magyar nemzeti állam megalapításának ünnepe kreáltasssék minden felekezeti jelleg nélkül, csupán nemzeti alapon. Más országokban hasonló ünnepek kevésbbé jelentős nemzeti eseményekkel kapcsolatban is, főleg az újabb időben, nagyobb számmal is vannak. Hogy miképen lesz megoldva ez a kérdés, nem tudjuk; hogy miképen fog átmenni ez a nemzeti ünnep, amennyiben az általános kötelező módon be lenne hozva, a köztudatba, azt a jövő fogja megmutatni. Az intézkedés e tekintetben nálunk hivatottabb kezekbe van letéve, akinek bölcsesége fogja ezt az elég nehéz kérdést megoldáshoz juttatni. Évről-évre panaszoltuk a nyomasztó súlyos gazdasági helyzetet, amely főleg hazánk mezőgazdasággal foglalkozó lakosságára nehezedik és amelynek súlyát épen egyházunk érzi legérzékenyebben, amelynek hivei között a mezőgazdasági népesség, és főleg a nemzet gerincét képező kisgazdaosztály aránylag nagyobb °/

0-kal van képviselve. Ujabban sokat hallani a gazdasági helyzet javulásáról főleg elméleti emberek részéről, akik a mezőgazdasági cikkek árainak emelkedésére hivatkoznak. Sajnos, mi, akik a gyakorlati életet ismerjük, nagyon jól tudjuk, hogy ez nem jelenthet javulást akkor, amidőn egyik rossz termés a másikat követi, főleg az országnak épen azon a részén, ahol mi élünk és ami dőn gyakran a gazdának is úgy kell a kenyeret drága pénzért megvenni amellett, hogy ami az életre szükséges, az iparcikkek, a ruházat is állandóan drágul, a közterhek pedig változatlanul súlyos kiadásokat jelentenek. Sajnos, az idei év a mult éveknél is sokkal kedvezőtlenebb termést hozott részünkre. A gazdasági bajok és nehézségek különösen legszorosabban érintik a mi egyházmegyénket, amely majdnem teljesen falusi jellegű gyülekezetekből áll, melyeknek tagjait és fenntartóit a kisgazdatársadalom alkotja és pedig kicsiny gyülekezetekből, ahol párszáz lélek vállain aránylag sokkai nagyobb teher nyugszik, mint a, elismerjük, hogy szintén nehéz sorssal küzdő, de mégis csak anyagilag erősebb és főleg számbelileg sokkal hatalmasabb nagy gyülekezetek vállain. És dacára e súlyos tehernek és az utolsó évek gazdasági nehézségeinek, büszkén mondhatjuk, hogy egyházmegyénk és ennek gyülekezetei megállták a maguk helyét, a teherviselés terén példát mutatva