A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. július

— 11 — rnoldai pénztáros, rédei lelkész, egyházmegyénk régi kipróbált nagyérdemű munkása. Egyházmegyei közgyűlésünk nevében örömmel és szeretettel üdvözlöm őket, a jó Isten bőséges áldását kérve jövendő életükre és működésükre. Nemzetünk történetében nevezetes évfordulóról kell itt megemlékeznünk. Folyó évi április hó 8-án volt 200 esztendeje annak, hogy a magyar szabadság tündöklő üstökös csillaga, a magyarság lánglelkü vezére, II. Rákóczi Ferenc távol a hazától, Rodostóban keserű száműzetésében örök álomra hunyta szemeit. Mélységes kegyelettel száll vissza lelkünk a régmúlt időkbe, a legendás kuruc korba, a nagy fejedelem idejébe, akinek ereiben buzgó református ősök vére lüktetett, aki, maga hithű és buzgó katholikus volt, akinek igaz keresztyéni és igaz magyar lelke azonban sohasem ismert különbséget magyar és magyar között sem származás, sem vagyon, sem vallás tekintetében, aki előtt mindegy volt főúr, nemes, polgár vagy jobbágy, szegény vagy gazdag, katholikus vagy protestáns, csak érzésben és hazaszeretetben igaz magyar legyen. A lelkiismereti szabadság és a vallások közötti egyenlőség és viszonosság nagy és szent gondolata sohasem nyert megvalósulást oly tökéletesen, mint a nagy fejedelem

1 jogara alatt a »concurrunt ut alant« jelmondatának megfelelőleg. A hazaszeretet örök példaképen ragyogó megtestesülése volt ő maga, a páratlan önzetlenségnek és önfeláldozásnak ritka fényes példányképe a legnemesebb és legideálisabb lelkű hazafi, aki saját önös érdekeit mindenkor félretéve, a magyar nemzeti gondolat és a magyar szabadság" szent eszményének áldozta fel egész életét, családi nyugalmát, minden földi kincsét és vagyonát. A nemzeti ügy sajnálatos lehanyatlása után is kitartott következetesen és hiven a szent és magasztos eszmények mellett, ápolta azokat tovább és a kényelmes behódolás helyett lemondva mérhetetlen vagyonáról, a száműzetés keserű kenyerét választotta, ahol keresztyéni alázatossággal és igaz hivő lélekkel, imá4 dott hazája iránti forró szeretettel fejezte be sokat hányatott és sokkal jobb sorsra, az élet legmagasabb polcára hivatott életét

1. Mi magyar reformátusok igazán szivünk legmélyéről jövő kegyeletes érzéssel emlékezhetünk meg II. Rákóczi Ferencről és azokról a régmúlt időkről és a mi kegyeletünk érzése igazán a legtisztább, a legőszintébb és a legmelegebb lehet, mert hiszen mindnyájan tudjuk és büszkén vallhatjuk is, hogy a mi őseink mind egy szálig ott küzdöttek a nagy fejedelem táborában a ma-