A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1931. július
— 57 — biztosítására is kötelezi, hangsúlyozva a presbitérium teljes anyagi és erkölcsi felelősségét; Padrag háztartásának és ügyvitelének rendbehozását esperes úr bölcseségére bizza; tisztelettel kéri az egyházkerület engedélyét, illetve utasítását arra nézve, hogy a körlelkészi vizsgálat a pápai nőnevelő-intézet gyakorló elemi iskolájában is megtartassák; szerecsenyiek mindkét részről való panasza a folyamatban levő fegyelmi bírósági ügyhöz tartozván, azokra nézve nem határoz; az esetleg szükségessé váló további eljárás az elnökség hatáskörébe tartozik. Ad 5. Nagy örömmel és a szivek megmozdulását jócselekedetre hajtó Isten nevének háládatos emlegetésével értesül az egyházmegye közgyűlése a nehéz gazdasági viszonyok között is adakozásokban, hagyományokban és építkezésekben oly szépen megnyilatkozó áldozatkészségről; az esperesi jelentésben felsorolt adakozóknak köszönetet mond s erről az adakozókat, illetve az illető egyházközségeket kivonatban értesíteni >határozza; a kegyes hagyományozok emlékét kegyelettel őrzi meg; a súlyos helyzetben is építtető és ingatlant szerző egyházak lélekből fakadó erőfeszítését, mint felemelő egyháztörténeti emléket őrzi meg a jövő számára. Ad 6. 3. Mélységes fájdalommal, lélektépő szomorúsággal veszi tudomásul egyházmegyei közgyűlésünk a pápadereskei, pápakovácsi és nagygyimóti törpe iskoláktól, a nyárádi II. és a csöglei III. tanítói állásoktól a fizetéskiegészítő államsegély megvonását. Eleve is tiltakozik azonban minden olyan tervnek, irányzatnak vagy felfogásnak még a gondolata ellen is, mely ez iskolák, illetve tanítói állások megszüntetését célozná s jelentené, mert ez az 1790/91. évi XXVI. és az 1868. évi XXXVIII. t.-c. negligálása lenne. De