A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1930. július

— 15 rendeletet tehát ők épp olyan sérelmesnek tartották, mint a magyarbarnagiak. A zöldasztal mellett készült elmés intézkedés tehát, eltekintve a felekezeti sérelemtől, egyenesen beleütközött a nemzeti és közegészségügyi érdekekbe is. Kis huza-vona után természetesen itt is visszavonulót kellett fújnia az illetékes körnek és visszaszívnia a kiadott intézkedést. Ezek a példák mutatják tehát, hogy bár az általános veszély most nem fenyeget, azért állandóan résen kell lennünk iskoláink védelmében, főleg a tanítói állások megüresedése esetén, épp ezért a tanítóváltozásokat főképen ott, ahol a tanuló-létszám nem egészen kielégítő, minden módon meg kell akadályozni. A törpeiskolák egy részének kérdése ott, ahol anyaegyházakról van szó, megoldást fog találni a lelkésztanítói intézményben. Ezt a megoldási módot sokan ellenzik és nem tartják megfelelőnek. Én elismerem, hogy ez nem a legideálisabb, de más, jobb hijján el kell fogadnunk és helyesnek kell tartanunk, mert ennek révén veszélyben forgó iskoláinknak egy részét mégis csak megmenthetjük és biztosítani tudjuk a magunk részére, ami pedig felbecsülhetetlen értéket jelent. Sokkal nehezebb azonban a kérdés megoldása a leányegyházak törpeiskoláinál. Ezeknél, ha az egyház végleg fel nem akarja adni iskoláját, kénytelen vagy erején felüli óriási áldozatot hozni, vagy állandóan helyettes tanítókat alkalmazni, akik természetesen folyton, esetleg hónapról-hónapra változnak, ami semmiesetre sincs a tanítás előnyére. Az ilyen kis népességű iskoláknál, szerény nézetem szerint, az lenne az egyedüli helyes megoldás, ha az állam, illetőleg a kultuszkormány nem ragaszkodnék ilyen esetekben az állam által megállapított teljes tanítói fizetés megadásához, hanem megengedné a tanítói állásnak a helyi javadalom alapján való betöltését. Ezzel a tanítás ügye csak nyerne, a tanítóság pedig sérelmet nem szenvedne, mert hiszen csak korlátolt számú tanítóról volna szó az egész országban és ezek is, ha jobb kilátás nyilik részükre, a nemteljes fizetésű állást azonnal felcserélik teljes fizetésűvel. Sőt, a tanítóságra nézve is csak előny származhatik belőle, mert egy csomó tanító elhelyezkedése lenne biztosítva általa, az egyház pedig meg lenne kímélve a folytonos zaklatástól. Miként minden évben, úgy az idén is meg kell emlékeznem a felekezetközi viszonyokról. E tekintetben, sajnos, kevésbbé örvendetes megállapításokat tehetek, mint tettem a mult esz-