A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1930. július
- 13 a mai súlyos viszonyok közepette elég érzékenyen érint bennünket. A lelkészi korpótlékok teljes valorizációjának és a családi pótlék méltányos rendezésének ügye a mai viszonyok között természetesen szintén megfeneklett. A lelkészi kart a terményárak csökkenése folytán ért károsodásért való valamely kárpótlás kérdésének felvetése bármily méltányos és igazságos volna is, de kétségkívül elég nehéz; óvatossággal kell itt eljárnunk, mert a kongrua kérdésének megbolygatásánál nagyon kell vigyázni, nehogy hátrányunkra üssön ki a dolog. De ha általános újraértékelés nem is lehetséges, esetről-esetre ott, ahol erre valamely alapot lehet találni, meg kell próbálnunk a járandóságok kedvezőbb értékelésével a kongrua némi felemelését kieszközölni. A tanítói fizetéseknél igen feltűnő mérvű eltolódások vannak a mezőgazdasági termények árának nagymérvű csökkenése folytán azok hátrányára, akik fizetésük kisebb vagy nagyobb részét kapják természetben. A kántori javadalomnak a tanítói fizetésbe való beszámítása eddig is sérelmes volt. Ez a sérelem és hátrány csak fokozódik most, mert hiszen rendszerint éppen a kántortanítónak van mindenütt föld és egyéb természetbeni járandósága, így az a lehetetlen helyzet áll elő, hogy a kántortanító a maga többletmunkájával jóval kevesebb fizetést kap, mint egy osztálytanító, aki kántori teendőket nem végez, de fizetését készpénzben kapja. Ez a lehetetlen körülmény nemcsak minket érdekel, hanem az összes hazai egyházakat és iskolafenntartókat, éppen ezért a folyó évi állami költségvetés összeállítása és tárgyalása alkalmával minden oldalról megpróbáltuk, hogy ezen a tarthatatlan és rendkívül viszás helyzeten segítsünk, sajnos, azonban a különbözet viselése az állam részére olyan megterhelést jelentett volna, hogy azt a jelen körülmények mellett nem lehetett keresztül vinni. Ami a tanítói nyugdíjjárulékokat illeti, ezek túlmagas öszszege most is változatlanul megmaradt ugyan és súlyos terhet képez, de itt mégis meg kell egy örvendetes dolgot állapítanunk, azt t. i., hogy olyan esetekben, amidőn a tanítói nyugdíjjárulékoknak a község által való átvállalásának jóváhagyását nem lehetett a vármegyénél keresztülvinni és fellebbezés folytán a minisztériumba került az ügy, a minisztérium az átvállalást; újabban a legtöbb esetben jóváhagyta. Ez kétségkívül örven-