A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. július

— 17 — kását át fogja engedni az új iskolafenntartónak, továbbá az eddigi tanítói helyi javadalmat is rendelkezésre fogja bocsátani. Erre az egyházak nem volnának kötelezhetők, hanem jogosítva lennénak úgy a felszabaduló tanítói javadalmakat, mint az épületeket is saját más céljaikra felhasználni. Ilyenformán az iskolák községesítése, vagy államosítása nem hogy megtakarítást jelentene, de tetemes költségtöbblettel járna, sőt azonnali építkezéseket tenne szükségessé. Meg vagyok róla győződve, hogy a sérelmes rendelet nem a kultuszminisztérium vezető köreinek tudtával és beleegyezésével adatott ki, mert hiszen azok szellemével és gondolkozásával ellenkezik, és épen ezért, amidőn szükségesnek tartom, hogy az ellen, mint amely autonómiánkat súlyosan sérti és amely a népoktatás nagy nemzeti érdekeivel a legnagyobb mértékben ellenkezik, erélyes tiltakozó szavunkat felemeljük, egyszersmind annak a reményemnek és meggyőződésemnek adok kifejezést, hogy a feltétlenül közérdekellenes rendelet nem fog végrehajtásra kerülni, hanem az a kellő felvilágosítások megadása után vissza fog vonatni. Ami a felekezetközi viszonyt illeti, ez tapasztalatom szerint az utolsó év folyamán kielégítőnek és jónak mondható. Az evangélikus egyházzal a testvéri viszony örvendetesen megszilárdult. Az uralkodó római katholikus egyház részéről semmi bántó jelenség nem volt tapasztalható, legalább a mi körünkben nem, egyes nem felelős egyéneknek másutt tett meggondolatlan nyilatkozataival felesleges törődnünk, azokkal úgy hiszem saját egyházuk vezetői sem azonosítják magukat. Azt kell remélnem, hogy a katholikus egyház vezetői is át vannak hatva attól a tudattól, hogy a mi kicsiny, megcsonkított országunkban szükség van minden értékes nemzeti erő összefogására, és hogy sokat szenvedett hazánkat csak úgy állíthatjuk talpra és erősíthetjük meg, ha az újjáépítés nagy munkájában vállvetve veszünk részt. Igen szép igaz keresztyéni testvéri gondolkozásra valló megnyilatkozás volt az, mely a pápai lelkészünk ez év tavaszán lefolyt beiktatási ünnepélyén a róm. kath. egyház képviselője részéről kifejezést nyert, ez kétségkívül a keresztyén felekezeti békesség zálogának tekinthető, amihez mindenkor kész örömmel, hazafias lelkesedéssel és keresztyén testvéri szeretettel nyujtjuk jobbunkat. Hosszú ezredév alatt sok viszontagságon keresztül ment nemzetünk sorsa ritkán volt oly súlyos, mint ma, amidőn honfi2