A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. július

— 14 — buzgó, a hazafiasságban mindenkor elől járó tisztviselői nem részesülnek az őket jogosan megillelő anyagi támogatásban az állam részéről. Az adócsökkentési segély, mely pedig egyedül volna alkalmas arra, hogy kicsiny, nyomorgó, alig-alig tengődő gyülekezeteink sorsát jobbra fordítsa, még ma is rendkívül csekély, fele részében sincs valorizálva. Alig emelkedett a mult évhez képest valamivel. Az adócsökkentési segély valorizációjának 37o/o-ról 40o/o-ra való felemelését is csak igen nehezen tudtuk keresztül vinni, azt is csak más, szintén protestáns célú kultuszkiadások rovására. A lelkészi korpótlék ma is csak 50o/

0-ban van valorizálva. Lelkészi karunk helyzetét ez a csekély alapfizetés mellett rendkívül súlyossá teszi, a lelkipásztorok legnagyobb része a legnagyobb anyagi nehézségekkel kénytelenek küzdeni. Nagyon jól tudom, hogy az alapfizetés általános felemeléséről ma szó sem lehet, ezért egyelőre a korpótlékok 100<>/o-os valorizációjának keresztülvitelére kell törekednünk, ami a családos, különösen a hosszabb szolgálattal biró nagyobb családu lelkészekre nézve igen lényeges segítség lenne. Hogy a családi pótlék rendszere még igazságosabb volna, erről azt hiszem felesleges szólni, de erről, miután a katholikus papság a coelibátus folytán nem volna részesíthető ebben, bajosabb beszélni, bár jogosan hangoztathatnánk, hogy a magyar protestáns papság tesz annyi szolgálatot a magyar államnak, hogy a családi pótlékot is kiérdemelné vele. Itt azonban koncedálni kell azt is, hogy az állami tisztviselői karnál sincs még mindig rendezve a családi pótlék kérdése. Egyházi tisztviselőink egy jelentékeny részére nézve sérelmet és nagy hátrányt jelent a kántori javadalomnak a tanítói fizetésbe való beszámítása. Ez feltétlenül ellenkezik az igazsággal, mert hiszen mindenütt részesült pótdíjazásban, aki valamely többletmunkát végez. A kántori teendő pedig többletet jelent a kántortanítónál azzal a tanítóval szemben, aki csak tanítást végez, helyes és igazságos tehát, hogy ezért külön javadalomban részesüljön a rendes tanítói fizetésen felül. Változatlanul fennáll az az állapot, hogy a tanítói nyugdíjjárulékokat még mindig a néhány évvel ezelőtt megállapított túlságos magas összegben kell fizetni, amely főleg kis egyházaknál egyáltalában nem áll arányban a gyülekezet teherbíró képességével. Nem nagy segítség, hogy a politikai község esetleg