A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. július

- 15 — átvállalhatja a tanítói nyugdíjjárulékok viselését. Az átvállalás bizonytalan, teljesen a helyi körülményektől függ és olyan helyen, ahol nincsen véletlenül valamely nagyobb, másvallásu birtokos tulajdonában levő birtok vagy ipartelep, ismét csak az egyház tagjai viselik, csak épen községi pótadó alakjában. Azután pedig az a tapasztalat, hogy a járási számvevők, ha a községi költségvetések felülvizsgálása alkalmával a kiadási tételek összegét túlságosan magasnak találják, következetesen mindig a tanítói nyugdíjjárulékok átvállalásából származó tételt törlik, mint amely a költségvetés egyensúlyát veszélyezteti. Bár esperes urunk jelentése során tárgyaltatni fog, itt is meg kell röviden emlékeznem arról a kultuszminiszteri rendeletről, mely a legutóbbi hetekben meglepetésszerűen érkezett hozzánk és mely kell, hogy nem csak megdöbbenést, de jogos megütközést is váltson ki belőlünk. A 800/114/1929 VIII. sz. rendelet, melyről szólok, iskoláink egy részét itéli halálra, többek között nemcsak csekélyebb népességű, hanem népes, több tanerős iskoláinkat is. Ez a rendelet teljesen érthetetlen, mert homlokegyenest ellent mond a kultuszminisztérium eddigi álláspontjának és követett eljárásának, és ellenkezik a kultuszminiszter ür felfogásával is. Eddig a háború utáni nemzeti üjjáébredés óta általános volt a felfogás és a kultuszminisztériumnak is az volt a hivatalos álláspontja, hogy a nemzeti népoktatás ügye a felekezeti iskolák útján valósítható meg legtökéletesebben, mert épen a zsenge gyermeklélek formálásánál van legnagyobb szükség a valláserkölcsi nevelésre, amire pedig igazában csak a felekezeti iskola lehet képes. Az állam eddig elő is segítette felekezeti iskolák építését, azok fejlesztését, a tanerők számának szaporítását. Néhány évvel ezelőtt pénzügyi okokból megvonták ugyan az államsegélyt azon iskolák tanítóitól, amelyekben kisebb volt a tanuló létszám, de épen a valláserkölcsi nevelés fontosságára, továbbá a tanítóknak nemcsak tanítói, de népnevelői, sőt a lelkészt helyettesítő minőségére való tekintettel, erélyes közbenjárásra, majdnem mindenütt visszaadatott az államsegély. Most az új rendelet nemcsak a csekély létszámú iskoláktól óhajtja megvonni az államsegélyt, hanem nagy és népes iskoláktól is, ahol a szükséges tanuló létszám többszörösen is meg van. Ez teljes következetlenség, mert hiszen ez egyet jelent a felekezeti népoktatás halálra ítélésével, holott a kultuszkormány eddig épen