A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. július

— 13 — amelynek képviselői még egyetlen közös konferencián sem jelentek meg, bár meg voltak híva, mig ezzel szemben a görögkeleti egyház képviselői már jelen voltak. Szorosabb és bensőbb együttműködés azonban nézetem szerint csak a különböző protestáns egyházak között lehet, mert a közös alap csak ott vau meg, ennélfogva a világ összes prbtestáns egyházai közötti kapcsolatok kiépítését elsőrendű érdeknek kell tartanom. Ezzel kapcsolatban megemlíthetem, hogy néhány héttel ezelőtt Londonban részt vettem az anglikán egyház egyik legnagyobb és legelőkelőbb templomában, a Westminster Abbeyben tartott istenitszteleten. Az anglikán egyház egyik kitűnősége, Schömberg vikárius prédikált és beszédében szólott épen a keresztyén egyházak együttműködésének, sőt egyesítésének a legutóbbi évek folyamán felvetett gondolatáról. Ő is azt mondotta, hogy a római katholikus egyházzal való egyesülést, sőt szorosabb együttműködést is lehetetlennek tartja, ellenben a különböző protestáns egyházakkal való együttműködést nagyon szívesen üdvözli, lehetőnek és szükségesnek tartja, természetesen az anglikán egyház teljes önállóságának, különleges helyzetének és méltóságának fenntartásával. Ebből is látszik tehát, hogy mennyire szükségesnek tartják világszerte még a tőlünk szervezetben és külsőségekben nagyon is különböző egyházak is a testvéri együttműködést. Nekünk ezt az együttműködést itt bent, kicsiny megcsonkított hazánkban a testvér ág. hitv. evangélikus egyházzal kell mind jobban és tökéletesebben megvalósítanunk. Mindenkor hangoztattam ezt és soha sem fogok megszűnni hangoztatni ennek szükségességét. Mind több és több olyan momentum merül fel, amelyek arra intenek, hogy gyenge erőinket gyarapítanunk kell, ami sehogyan sem érhető el könnyebben, mint az önmagában gyenge két protestáns egyház szoros testvéri összefogásával és együttműködésével. Az államhoz való viszonyunk, ami az alakiakat illeti, kifogástalannak mondható. Az állam és világi hatóságok részéről sérelem és mellőzés nem érte egyházunkat, úgy egyházi testületeinknek, mint egyházi vezető személyiségeinknek kellő és megérdemelt megbecsülését tapasztalhatjuk világi részről. Egészen más azonban a helyzet, ha az anyagiakat tekintjük. Nehéz sorsban levő, sok apró és szegény gyülekezettel rendelkező egyházunk és ennek kötelességüket hiven teljesítő.