A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. július

— 12 — dításának szükségességéről mult évben is szólottam; ezt most újból hangoztatnom kell. Legutóbbi angliai, illetőleg skóciai utamon alkalmam nyilt találkozni olyan református lelkészekkel, akik részt vettek a Budapesten 1927 szeptemberében tartott presbiteri világszövetségi konferencián és akik a lehető legnagyobb szeretettel emlékeznek meg rólunk. A legmelegebb rokonszenvvel viseltetnek egyházunk és nemzetünk iránt és igazán őszinte jó barátainkká lettek. Egyiküknek rendkívül szives és lekötelező vendéglátását is alkalmam volt élvezni. A külföldi hittestvérekkel való kapcsolatok létesítésén és erősítésén való munkálkodás tehát nem kősziklára vetett, hanem nagyon is termékeny talajra hulló mag, amelyből igen egészséges növény sarjad ki, a külföldi hittestvérekkel való őszinte baráti és testvéri szeretet virága, amely a mi részünkre fog virítani és belőle nem csak reánk, nehéz sorsban levő református egyházra áradhat előny és áldás, de rajtunk keresztül élvezheti annak előnyeit megcsonkított állapotában vergődő és oly annyira segítségre szoruló édes magyar hazánk is. A különböző országok keresztyén egyházainál mind nagyobb erővel tör fel a gondolat, hogy nagy szükség van a különböző egyházak szorosabb együttműködésére. Ezt a gondolatot jórészt a hitetlenség és erkölcstelenség nagymérvű előretörése idézte elő, mely ellen való küzdelemben a különböző keresztyén egyházak osztályos társaknak tekinthetők. Kétségkívül rendkívül helyes, egészséges és feltétlenül keresztyéni gondolat, hogy azok az egyházak, melyek talán különböző alakban, szervezetben, avagy talán eltérő hitelvek szerint is akarják a krisztusi eszméket megvalósítani, ne egymás ellen hadakozzanak, hanem a sokkal nagyobb közös ellenség, a hitetlenség ellen egy közös fronton harcoljanak. Ez az együttműködés megnyilvánult már az utóbbi évek során több alkalommal, így a stockholmi és lausannei konferenciákon, ahol nem csak a presbiteri egyházak, hanem azoktól nagyon is távol álló más egyházak kiküldöttei is nagy számmal vettek részt. Némelyek ezt az együttműködést egész az egyesülésig, ha nem is közös és egységes szervezet kiépítéséig, de közös hitelvek felállításáig is szeretnék elvinni, mások és ezek járnak közelebb a gyakorlati megvalósításhoz, csak az együttműködés mellett maradnak meg. Ha itt keresztyén egyházakról beszélünk, meg kell állapítanom, hogy e tekintefben kétségkívül legnehezebb az együttműködés a római katholikus egyházzal,