A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1923. július

is! És így az engedékenységet, az irányváltozást az államnál kell keresnünk. A hitfelekezetek, közelebbről mi is, egyenesen életünket védjük a megtámadott pontokon. Nos, ha azt védjük, akkor össze kell szednünk minden erőnket, össze kell fognunk valamennyiünknek és egyesült erővel kell az életfenntartó munkát végeznünk. Egyetemes magyar református egyházunknak meg kell találni a módját annak, hogy a kis, már meglevő egyházközségek, a nagy gyülekezetek rendes, évi, kötelező segélyeiből fennmaradhassanak. A nagy gyülekezetek úgyis általában jóval kisebb terhet hordoztak eleddig, mint a kis gyülekezetek Ez a dolog természetében rejlett. A közalaphoz való hozzájárulást kell felemelni és pedig nem lélek számarányában, hanem osztályba sorozat utján, a gyülekezetek teherviselő képességéhez képest. Mert az csak nem helyes, hogy pld. a halasi gyülekezet, amelynek csak a papi fizetésre 1700 holdja van, épen úgy lélekszám szerint járuljon a közalaphoz, mint az ugyanakkora népességű más gyülekezet, amelynek épen semmi földje sincs közszükségleteinek fedezéséhez, hanem a saját szükségleteit is tisztán kivetés utján teremti elő. Nem vagyunk independensek. Nem szabad hát egészen magukra hagyni kis gyülekezeteinket, hogy éljenek, ahogyan tudnak. A testvéri közösség érzése ne csak papiroson, a törvénykönyvben, ne csak ünnepélyes szónoklatokban jusson kifejezésre, hanem cselekedetekben is. Hogy mindenütt föltétlenül fönn kell tartanunk népiskoláinkat, ezt ha egyébként nem tudnánk, át nem éreznénk is, meggyőzően bizonyítja a zsidók példája. Nekik a legújabb időkig nem volt más iskolájuk, csak népiskolájuk. És még ott is, ahol ilyent nem rendszeresíthettek, magán iskolákban, zúgiskolákban vonták össze gyermekeiket és ezekben az iskolákban úgy beleoltották gyermekeikbe a vallásos érzést, hitüket, hogy bár aztán