A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1923. július

- 6 csak a lelkészeknek és tanítóknak mondtam, de az egyetemes papság elvénél fogva értem a hivatalos felsőbb testületek, a gyülekezeti elöljáróságok minden tagjára, sőt a családfőkre is. A hitélet javítása terén is, sőt talán itt érvényes első sorban az elv: „egyesült erővel". Itt is áll a tapasztalati igazság, hogy romlott, csorba, alkalmatlan eszközzel nem lehet tiszta, szép, jó munkát végezni. A helyes és igaz belmissziói munka mindig be volt foglalva a kálvinista pap életébe, munkakörébe. Ennek végzése nélkül sehogy se lettek volna képesek elődeink a századokon át tartó szörnyű üldözések és csábítások között gyülekezeteinket megtartani. Hát csak lépjünk a régiek nyomába; így majd az utolsó félszázadnak romlását lassan helyrehozzuk Isten kegyelméből. II. Nagy, nehéz és életbevágó probléma kicsiny gyülekezeteinkben elemi iskoláink fönntartása. Az egészen érthető, hogy az állam, ahol csak lehetségesnek véli, igyekszik kiadásait apasztani, vagy teljesen beszüntetni. Érthető, hogy olyan politikai községekben, amelyekben három hitfelekezetnek összes iskolás gyermekei is elférnek és oktathatók egy iskolában, nem akar költekezni három iskolára, három tanítóra. Viszont az is érthető, hogy az egyes hitfelekezetek egyenesen a fennmaradásukat, a lételüket látják veszélyeztetve iskoláiknak esetleges beszüntetésével ; mert nem üres frázis az, amit idevonatkozólag a törvénykönyvünk igy fejez ki: iskoláink, mint az egyház veteményes kertjei és az egyház önfentartásának eszközei, mindenestől az egyház testéhez tartoznak. Az ugyan épen nem mondható, hogy a két érdek, az államé és az egyházé, homlokegyenest ellenkezik, mert az állam mindenesetre jó helyre adja a pénzt, ha az iskolákat, talán fölös számmal is fönntartja, illetőleg fönntartásukat elősegíti; a hitfelekezetek érdeke tehát az állam érdeke