A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1912. július
— 81 — és újabb Ítélethozatal végett az I. fokú birósághoz visszatett keresetének ügyében Pápán, 1912. évi julius 10-én tartott ülésében a következőleg itélt: Dezső Zoltán volt tósoki, jelenleg adorjánházai tanító, az általa illetéktelenül felvett 88 K munkaváltságdijat a tósoki gyülekezet részére, — a mult évi bírósági ülés által megállapított 20—20 K eljárási és a f. évi 24 korona 50 fillér vizsgálati költséget pedig az egyházmegyei pénztár részére 30 nap alatt különbeni végrehajtás terhe mellett befizetni tartozik. Indokok: Dezső Zoltán a mult évi bírósági ülésen a 160 K munkaváltságdij járandóságát az 1910. évi május 10-én kelt szerződésre alapította s az egyházm. bíróság is az 1911 julius 6-án ezen az alapon utasította el a tósoki egyházat 88 K munkaváltságdij visszatéríttetési keresetével. Azonban, mint most a vizsgálat kiderítette, sőt a szerződést készítő legilletékesebb fél, az akkori ajka-tósoki h. lelkész is beismeri, ezen szerződés nem a gyülekezet tudtával jött létre, hanem csak színleges volt és arra szolgált, hogy a konvent az egyházi adóteher csökkentési segélyben 72' koronában megállapított munkaváltságot, ennek hatása alatt, 160 koronára emelje fel, mintha az egyház is ennyit fizetne tanítójának. Ezen szerződést az esperesi hivatal hitelesítése sem teszi törvényszerűvé, mert a hitelesítés is csak az esperesi hivatal félrevezetésével, jóhiszemüleg történt, az egyházkerületre beadott föllebbezésükben pedig maguk, ezen szerződés aláirói is kijelentik, hogy ezt csak a h. lelkész rábeszélésére irták alá és egészen törvénytelen módon jött létre. Mert ha törvényes lett volna az 1910 május 10-iki szerződés, akkor felesleges volna május 16-án egyházközségi közgyűléssel állapítani meg újból a munkaváltságot, mely szerint az egyház 72 koronában állapította meg a munkaváltságot azon Ígérettel, hogyha a konvent e cimen többet ad, azt is átengedi a tanítónak. Ezen határozat a közgyűlés által elfogadtatott és miután a konvent a munkaváltságot nem emelte fel, ennélfogva a 72 koro6