A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1912. július
— 82 — nát kellett Dezső Zoltán munkaváltsági járandóságának tekinteni. Mivel pedig ő 160 koronát vett fel, 88 korona visszatérítésére kötelezni kellett. Dezső Zoltán a 160 koronát még 1910 május 1-én vette fel, tehát olyan időben, amikor a gyülekezet erre vonatkozólag még semmit sem határozott, azon tényével pedig, hogy gondnokot beperléssel fenyegette meg ha ki nem fizeti, úgy erőszakolta ki annak kifizetését. A tósoki egyház a 20 K eljárási költség fizetése alól is felmentendő s annak megfizetésére is Dezső Zoltán kötelezendő volt, mert egyedül ő a marasztalt fél. A mostani tárgyaláson a vizsgálati költségen kivül újabb eljárási költség nem számíttatott fel. Az ítélet kihirdetésén a felek közül jelen voltak a tósoki egyház részéről Szabó Aladár lelkész és Mátyás József gondnok, akik az ítéletben megnyugodtak. Dezső Zoltán részéről pedig jelen volt Végh János adorjánházai lelkész, aki megbízója nevében kijelentette, hogy föllebbez. Föllebbező félnek az Ítélet hiteles kiadmányának kézbesítése elrendeltetett. Hitelesítjük: Kis József esperes, egyházi elnök. Barthalos István egyházmegyei gondnok. Jegyzette : Vikár Vince tanácsbiró, jegyző.