A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1906. július

— 3 — köszönetre méltónak tartotta mindegyik. Elragadtatva nem is lehetünk ; hiszen sokkal többet kértünk és vártunk a régi jog, a régi kötelező alapján. Az 1904. évi január hő 27-én Budapesten kelt Emlékirat 3. pontja szerint a ref. lelkészek korpótlékára kértünk 1,133.000 K-t 4. „ „ a ref. hitoktatás céljaira . . . 150.000 K-t 6. „ „a ref. kulturális és humanitárius intézmények istápolására 400.000 K-t. E célokra a miniszteri leirat nem vesz fel semmit. Legérzékenyebb és legbántóbb ebben természetesen az, hogy a lelkészek hiába számítottak a korpótlékra, amit pedig rajtuk kivül minden tisztviselő és hivatalnok élvez, akár ilyen cimen, akár a magasabb fizetési osztályokba való biztos előlépés utján. Nevelni fogja a keserűséget még az is, hogy e szükségen, igen nagy szükségen kivül a lelkészi alapfizetés csekélységén se szándékozik segíteni az országos kormány. A zsinat annak idején ugy határozott, hogy — mihelyt csak lehetséges lesz, s a lehetőség alatt az 1848: XX. t.-c. végrehajtását értette — a lelkészek fizetése 2400 korona alapfizetésben és 200 korona, hat izben esedékes, tehát végeredményben 1200 korona korpótlékban állapíttassák meg. Igy határozott a zsinat, mert lehetetlennek tartotta, hogy amikor minden téren, elkezdve a hivatalszolgáktól, dijnokoktól, egy vagy más formában mindenki részesült már fizetésjavitásban; amikor az élet megdrágulása ép úgy sújtja a lelkészeket, mint bárkit mást, lehetetlennek tartotta, - mondom — hogy a lelkészek alapfizetése 1600 korona maradjon, korpótlékot pedig csak épen ők ne kapjanak. Lehetetlennek tartotta, hogy akár az egyetemes egyház, akár a magyar állam ily módon engedje teljesen alásülyedni e hivatal jelentőségét, a lelkészi állás tekintélyét, befolyását; engedje nyomorogni a nemzeti közművelődésnek ilyen kipróbált tényezőit, akikre a félreeső falukon ugy is minden csak bénítólag, lankasztólag hat inkább, mint ébresztöleg és erösitöen; akiknek valóban nagy lelki erőre van szükségük, hogy a kor színvonalán tarthassák magukat, mert se könyvtárak, se az ismereteket terjesztő újságok, folyóiratok özöne, se velük egy színvonalon álló férfiak társasága nincs rendelkezésükre. Ha ezekhez most még a nyomor s a méltánytalan el1*