A Pápai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1903. július

- 12 — nek bennünket, bogy ezen az uton haladva, hűséggel és jó eredménynyel szolgáljuk Istenünket és hazánkat. De ám haladjunk! Ez azonban nem könnyű, mert szerfelett nagy erőkkel kell felvennünk a harczot. A pápaságnak sok évszázadon át bámulatos szívóssággal kiépitett s a vezető emberek nagy sokasága hiúságának páratlanul hízelgő, ezek földi vágyait mindenben kielégítő szervezetével, szinte hihetetlen gazdagságával, pogányos, de mindenesetre imponáló fényével, a nagy tömeg babona- és csodaszomjára számító tanaival és szertartásaival szemben kell megvédenünk és terjesztenünk a Krisztusnak egyszerű, világos és tiszta tanításait, mik épp oly mértékben nem kedveznek az emberi hiúságnak ős önzésnek, mint amilyen mértékben szolgálják az egyetemes emberi jogok érvényesülését és a tiszta erkölcsöt. E munka nagy lelki emelkedettséget és öninegtagadást kíván, habár ma már testi erőszakosságoktól, az inkvizicziő borzalmaitól nem is kell tartanunk, mert ezeknek hiszszük örökre véget vetett a Krisztusnak a protestántizmus által képviselt jó szelleme. Nagy erőfeszítést kiván tőlünk hivatásunk, habár a modern államokat a protestantizmus által képviselt krisztusi elvek mind jobban és jobban áthatják is, s ennek folytán egyenlő mértékkel szándékoznak is mérni a jogokat minden honpolgár részére. Bármennyire kívánatos is a testi ember előtt a világi hatalom, a hajlongást parancsoló tekintély, a fény és gazdagság, s bármily jól tudjuk is, hogy még ma is bálványozza ezeket a tömeg; bármennyire bizonyos is, hogy az istenitisztelet külső fénye, a sok egyesületnek zászlókkal kivonulása, zenekarok, ágyuszó és a katonaság sortüze mellett végbevitt látványos felvonulások, körmenetek magukkal ragadják a tömeget, amely gondolkozásra se nem kész, se nem képes és emelik önérzetét, jobban mondva kevélységét, sőt még a számát is: nekünk mégse szabad ezek után kapkodnunk. kde kell a lelki emelkedettség és önmegtagadás. S ennek hangsúlyozása éppen ma nein fölösleges, mert az egyenlőség elve érvényesülésének alapján mindegyre kedvezőbb anyagi helyzetet és viszonosságot remélhetünk mi is. Vigyáznunk kell, hogy át ne ragadjon ránk a világi fény (reprezentálás!) és kitüntetések és czeremóniák után való vágy. Ha fölmerülne, csirájában el kellene fojtani azt a gondolatot, mintha az evangéliomi egyházban is lehetnének egyházfeje-