A Őrségi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. július

— 43 — _ tartja szükségesnek, hogy az egyetemes egyháznak 6—7 ifjúsági lelkésze legyen Budapesten, hanem azt kívánja, hogy ezek közül minden egyházkerületben legyen legalább egy (Budapesten lehet kettő, vagy három is), akinek azután az lenne a feladata, hogy sorba látogassa meg az egyház­községekben az ifjúságot, egy-két napot töltsön közöttük és a gyülekezeteknek minden missziói munkájába kapcso­lódjék bele. Javadalmazásuk a missziói alapból történnék, amint ez ma is gyakorlat, úgy azonban, hogy az egyetemes konvent ezeknek javadalmazására a megfelelő összeget az egyházkerületeknek évről-évre kiutalná. 3. Missziói bizottság javasolja, hogy Sárváron Szíj Rezső m. s. lelkész h. lelkészi minőségben viselje a hivatalát, mivel a gyakorlat eddig is ez volt és közvetlen az espereqf joghatósága alá utaltassék. 4. Tekintettel arra, hogy valamennyi szórványjelentés a névszerinti nyilvántartás elkészülését jelenti a szórványok­ban élő híveinkről, ennek ellenőrzése végett minden sz'ór­ványgondozó lelkész a nyilvántartás egy másolatát a jövő évi missziói jelentéssel együtt terjessze be. Elnök a missziói előadónak gondosan elkészített jelentéséért kö­szönetet mondva, az ülést bezárja. Jegyezte: Bertha Ferenc sk. Fejes Gábor sk. elnök. Hitelesítjük: Pais Sándor sk. Pethő Antal sk. Az egyházmegyei közgyűlés a missziói és szórvány­missziói jelentést tudomásul veszi. 1. Elrendeli, hogy a missziói előadó által megjelölt helyeken, elsősorban Szentgyörgyvölgyön feltétlenül^ a többi helyen a lehetőség szerint a következő évben a missziói előadó olyan missziói napokat rendezzen, amelynek központi gondolata a gyermek. 2. Az ifjúsági lelkészek működésével kapcsolatban a missziói bizottság elgondolását magáévá teszi s felkéri az egyházkerületi közgyűlést, hogy hasonló értelemben hatá­rozni és az ifjúsági munka decentralizálását a munka ered­ményesebbé tétele érdekében az előterjesztés értel­mében az egyetemes konventen szorgalmazni méltóztassék. 3. Felkéri az esperet, hogy Szíj Rezső s. lelkészt Sár­váron h. lelkészi minőségben bízza meg továbbra is a lelkészi teendők végzésével és az anyakönyvek vezetésével'. 4. Felhívja a szórványokkal rendelkező anyaegyházak

Next

/
Thumbnails
Contents